Harcolnak a tisztességtelen kereskedők ellen

2016. december 14. 08:56
Az EU tagállamok tárcavezetői politikai állásfoglalást fogadtak el a gazdálkodók ellátási láncbeni helyzetének erősítéséről, és a tisztességtelen forgalmazói magatartás visszaszorításáról. Kiálltak amellett, hogy az Európai Bizottság a jövő évben tegyen olyan javaslatot, amely uniós szinten sikerrel veszi fel a harcot a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben.

Magyarországon évek óta törvény korlátozza a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartást – hangsúlyozta az agrártárca közleménye szerint a magyar delegációt vezető Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár. Ugyanakkor tovább kell javítani a gazdák élelmiszer-ellátási láncban betöltött helyzetét, mivel a lánc szereplői közül ők a legkiszolgáltatottabbak. A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az áringadozások miatti kockázatot igazságosabban kell viselniük az ágazati szereplőknek, emellett növelni kell a piacok átláthatóságát.

Az Európai Bizottság által tavaly életre hívott, magyar részvétellel működő mezőgazdasági piacokkal foglalkozó szakértői csoport novemberben hozta nyilvánosságra jelentését a témában. A dokumentum a piaci átláthatóság, a kockázatkezelés, a kereskedelmi gyakorlatok, a szerződéses kapcsolatok, a versenyszabályok, valamint a finanszírozás területén fogalmazott meg ajánlásokat annak érdekében, hogy az ellátási láncokban stabilizálja a gazdák helyzetét.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon

2017. március 30. 08:50
Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) most lezárult átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét - közölte a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón.

Természetvédelemre 30 milliárd forint jut 2020-ig

2016. május 11. 08:15
Legalább 60 kiemelt környezetvédelmi fejlesztés valósulhat meg 2016-ban több mint 24 milliárd forintból.