Kapcsolódó tartalmak: földet a gazdáknak

Hír: Vége! - Befejezik a földárveréseket

2016. szeptember 26. 08:42
 
Lezárja a kormány az állami földárveréseket, a 270 milliárd forintos várható bevételt pedig az államadósság csökkentésére fordítja. A Földművelésügyi Minisztérium szerint továbbra is az a cél, hogy a kisüzemek-nagyüzemek aránya 80-20 százalék legyen a korábbi 50-50 százalék helyett.

Hír: Az áremelkedések ellenére a földárak még most sem túlzottan magasak

2017. március 28. 08:00
 
 
Jórészt túl vagyunk a Földet a gazdáknak programon, amelynek keretében 185 ezer hektár került magánkézbe az államtól, 260 milliárdos vételáron. Ez 9 ezer földrészletet és országosan 1,4 millió forintos átlagárat jelent. 200 milliárdot hitelből finanszíroztak a gazdálkodók.

Hír: Mulasztásos alkotmányellenesség a Nemzeti Földalap szabályaiban - Az Ab a természeti erőforrások védelmében döntött

2017. október 18. 07:15
 
Az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával egyidejűleg nem gondoskodott olyan szabály megalkotásáról, amely biztosítaná a Nemzeti Földalap sarkalatos szabályokkal védett vagyonának hosszú távú megőrzését. A Földalap célja a természeti erőforrások - különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, illetve a honos növény- és állatfajok - védelme, és megőrzése a jövő nemzedékek számára. A módosított szabályozás nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bevételek államadósság csökkentésére történő felhasználása ezeknek a céloknak a megvalósítását veszélyeztesse. Az Alkotmánybíróság a környezetjog egyik legszigorúbb szabályát, az elővigyázatosság elvét rendelte alkalmazni.