Kapcsolódó tartalmak: GDPR

Hír: Amit a részmunkaidős foglalkoztatásról tudni szükséges

2019. augusztus 22. 09:00
 
A munkaerő-hiányra tekintettel egyre nagyobb teret kap a részmunkaidős foglalkoztatás, hiszen a munkavállalók gyakran több munkáltatónál is részmunkaidőben helyezkednek el. Ennek természetesen a munkáltatók is örülnek, hiszen valamilyen módon a munkaerőszükségletük kielégítésre kerül. Ilyen esetben számos munkajogi kérdés felmerülhet: jogi tilalmak, összeférhetetlenség, szabadság számítása és annak a kiadása, mely kérdésekre az alábbiakban választ keresünk. Lássuk a kérdéseket és a válaszokat:

Hír: Ebben különbözik a személyes adat és az üzleti titok védelme

2019. szeptember 17. 12:19
 
A tágabb értelemben vett adatvédelem területén jelentős változások álltak be. Tavaly májusban vált alkalmazhatóvá a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), illetve nagyjából ebben az időpontban lépett hatályba az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV.tv. is. Érdemes így áttekinteni, hogy az egyes szabályok kikre vonatkoznak, és melyek a legfőbb sarokpontjai a vonatkozó szabályozásnak.
A tágabb értelemben vett adatvédelem területén jelentős változások álltak be. Tavaly májusban vált alkalmazhatóvá a 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), illetve nagyjából ebben az időpontban lépett hatályba az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV.tv. is. Érdemes így áttekinteni, hogy az egyes szabályok kikre vonatkoznak, és melyek a legfőbb sarokpontjai a vonatkozó szabályozásnak.

Hír: 25 milliós adatvédelmi bírságot kapott a Raiffeisen

2020. szeptember 15. 10:50
 
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 25.000.000,-Ft adatvédelmi bírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt-re jogalap nélküli adatkezelés, illetve a megfelelő tájékoztatás hiánya okán. Az ügy tanulságait az alábbiakban foglaljuk össze:

Hír: Társasházi kamerákra is vonatkozik a GDPR

2020. szeptember 15. 10:54
 
Egyre több társasház alkalmaz személy- és vagyonvédelmi célra kamerarendszert, mellyel összefüggésben szigorú jogi követelményeknek kell megfelelniük. Ezen követelmények megsértése esetén adatvédelmi bírsággal is számolni kell. A kamerarendszerrel összefüggésben jelentősége van a kamerák betekintési szögének, a vizsgált terület jellegének, az üzemeltető személyének, az adattárolás időtartamának, valamint az adatkezelési tájékoztatásnak. Lássuk azon legfontosabb követelményeket, melyekre a felügyeleti szerv legutóbbi állásfoglalása is kitér:
 

Hír: Jogerős lett a DK-ra kiszabott adatvédelmi bírság

2020. szeptember 15. 10:56
 
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság döntésében a Demokratikus Koalíciót (DK) annak adatvédelmi incidenskezelési gyakorlata miatt elmarasztalta, és vele szemben 11.000.000,-Ft adatvédelmi bírságot szabott ki. A DK a döntést megtámadta, a Kúria azonban a határozatot helybenhagyta. Az alábbiakban az eljárás fontosabb elemeit mutatjuk be:

Hír: Tanácsok és tapasztalatok adatvédelmi hatósági eljáráshoz

2020. december 10. 11:28
 
A személyes adatok védelmére vonatkozó szabályozás 2018. május 25. napjával jelentősen változott. A követelményrendszert ez idő óta a 2018/679. számú rendelet (GDPR) tartalmazza. Az elmúlt években mind a jogkövetés, mind pedig a hatósági jogalkalmazás vonatkozásában tetemes tapasztalat gyűlt össze, ezen tapasztalatok értékelése kiemelt fontosságú. Az alábbiakban a legfontosabb tapasztalatokat mutatjuk be:

Hír: Jogsértő lehet a raktári kamera alkalmazása

2021. február 17. 09:09
 
A mintegy két éve alkalmazhatóvá váló adatvédelmi szabályrendszer (GDPR) részletei a hatósági döntéseken, illetve az európai Adatvédelmi Testület iránymutatásain keresztül kapnak értelmezési kereteket. Míg bizonyos adatkezelések vonatkozásában tágabb mozgástér áll az adatkezelők rendelkezésére, addig a kamerás megfigyelés lehetősége kifejezetten szűkül. Az alábbiakban bemutatott döntés is a szűkülő lehetőségek egyik példája.

Hír: Így védi a jog az idős munkavállalókat

2021. október 27. 10:12
 
A munkaerőfelvétel a pályázók személyes adatainak kezelésével jár együtt, így annak során a személyes adatok kezelését szabályozó 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) sok esetben nem túl egyszerű szabályai alkalmazandóak. Nézzük meg hogyan is néz ez ki a gyakorlatban:

Hír: Így néznek ki a munkaerő-felvétel adatkezelései

2021. október 27. 10:37
 
A munkaerőfelvétel a pályázók személyes adatainak kezelésével jár együtt, így annak során a személyes adatok kezelését szabályozó 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) sok esetben nem túl egyszerű szabályai alkalmazandóak. Nézzük meg hogyan is néz ez ki a gyakorlatban:

Hír: Lépcsőházi kamera miatt bírságolt a NAIH

2021. november 23. 09:05
 
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) számos panasz érkezik kamerás megfigyeléssel összefüggésben. A panaszok egy része a társasház területén elhelyezett és a közös tulajdonban álló részeket is rögzítő kamerás megfigyelésre vonatkozik. Ilyen jellegű panaszt vizsgált a NAIH az alábbi esetben is: