Kapcsolódó tartalmak: lakás

Hír: Fontos határidő közeleg a lakáscafeteriában

2017. április 11. 08:17
 
Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2017. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A munkatársaknak akkor is át kell adniuk a szükséges dokumentumokat a juttató cégnek, ha közben esetleg már megszűnt a munkaviszonyuk, írja Fata László cafeteria szakértő.

Hír: A fővárosban magasak a bérek, vidéken mégis könnyebb összespórolni egy lakást

2019. április 24. 08:59
 
A TAKARÉK Index kutatása

Hír: Így fertőtleníti a lakást egy mikrobiológus: hasznos tippek, amiket te is bevethetsz otthon

2020. március 19. 18:48
 
Közös cselekvésre, nemzeti összefogásra szólított fel Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus elleni védekezésben. Mint azt többször hangsúlyozta, mi magunk is sokat tehetünk a járvány lassításában. A szakemberek ezt csak megerősíteni tudják, épp ezért javasolják a rendszeres kézmosást és a közösségi programok mellőzését. Hogy mit tehetünk még? Ennek jártunk most utána!

Hír: Koronavírus: 7 rossz szokás, amit azonnal abba kellene hagynunk

2020. szeptember 15. 08:32
 
Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, ami egészen másnak tűnik mint az első. Ennek ellenére a szakemberek szerint továbbra is fontos a megelőzés szempontjából környezetünk tisztán tartása. A rohanó hétköznapokon folyamatosan keressük a gyors és hatékony megoldásokat, amelyek sokszor rossz szokások kialakulásához vezetnek. A HelloVidék most összegyűjtötte azokat, amiket jobb, ha azonnal befejezünk egészségünk megőrzése érdekében.