Érdekvédelem + gondoskodás
Hatékonyabb a beporzás, ha nem csak háziméhek vannak a gyümölcsösben
2023. szeptember 19. 16:04

Egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a cseresznye ültetvényeken jelenlévő háziméhek és egyéb méhfajok jelenléte hogyan befolyásolja a termés mennyiségét.
A Göteborgi Egyetem kutatói a biodiverziás egy újabb jótékony hatását tárták fel, melyről a Phys.org is beszámolt. A cseresznyefáknak, mint a legtöbb gyümölcsfának, egy másik fajta pollenjére van szüksége ahhoz, hogy a virágból termés fejlődjön. Emiatt az ültetvényeken minden sorban más fajtát ültetnek, hogy a méhek minél nagyobb eséllyel vigyék át a pollent egyik fajtáról a másikra.
„Tízéves munkám megkoronázása a kitüntetés”
2023. szeptember 19. 15:53

A Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntette ki Zsoldos Brigittát, a 73 gazdaszervezetet tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének koordinátorát és fő falugazdászát az Agrárminisztérium.
A tárca Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának javaslatára alapított díjat az államalapítás és államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepségen adta át neki Nagy István miniszter. Helyi tudósítónk készített interjút a kitüntetettel.
Kezdődik az Ifjú Kócsagőr Program országos döntője
2023. szeptember 19. 13:05
Üzenet a jövőnek – időkapszulák elhelyezése a KITE-ben
2023. szeptember 18. 14:31
Egy szintetikus „lötty”, ami elkergetheti a hagyományos autók felett gyülekező felhőket
2023. szeptember 18. 14:08

Szintetikus üzemanyagok tarthatják életben a hagyományos, belső égésű motoros autókat – hívta fel a figyelmet az Autós Nagykoalíció, amelynek elnöke az Indexnek elmondta: a szintetikus üzemanyagok előállításához szükséges infrastruktúra adott, ahogy a nulla közeli szén-dioxid-kibocsátás is. Ennek köszönhetően pedig az ilyen hajtású autók felvehetik a versenyet az elektromos járművekkel.
Olyan áttörésről számoltak be, amibe beleremegnek az elektromos autók
2023. szeptember 18. 13:00
Kiderült, mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak idén novemberben
2023. szeptember 18. 12:42
Menczer Tamás: Negyven százalékkal növeli a helyi szakrendelési kapacitásokat az új budakeszi egészségház
2023. szeptember 15. 14:49
Visszahozhatja a benzinársapkát a kormány? – erre utalt Orbán Viktor ma reggel
2023. szeptember 15. 14:08
Fejlesztésekért cserébe kivezeti az állam a hírközlési közműadót – fontos megállapodást írt alá a kormány a Telekommal
2023. szeptember 15. 13:54

A kormány és a Magyar Telekom között lérejött megállapodás értelmében a német társaság 2024-től kezdődően 1 millió háztartást lefedő vezetékes, gigabitképes sávszélességet biztosító hálózatot építi ki 4 év alatt, továbbá hogy 2027 év végére 4,5 millió magyar otthon és vállalkozás számára elérhetővé teszi a vezetékes gigabit képes hálózati infrastruktúrát. Cserébe az állam vállalja, hogy 2024. január 1-jétől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadót, valamint 2015. január 1-jétől a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót is.