A balatoni vállalkozások negyedénél volt szabálytalanság

2018. augusztus 02. 07:55
Vizsgálódott a NAV

A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a  Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik  csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el - közölte a NAV szerdán.

Az ellenőrök a Balaton mindkét partján, a legkedveltebb üdülőhelyeken és a kisebb településeken is rendszeresen ellenőrzik a szálláshelyeket, az éttermeket, ajándékboltokat, cukrászdákat, lángossütőket és más kereskedőket, szolgáltatókat. A strandokon, piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozások közül is kiszűrik a kockázatosnak tűnő helyeket - írták.

Az ellenőrzés tanúsága szerint minden negyedik cég vétett a szabályok ellen, ami leggyakrabban abból adódott, hogy a vásárlók kifizették a vételárat, de nem kaptak nyugtát. Ilyenkor az összeget nem is ütik be a pénztárgépbe, amit az is alátámaszt, hogy a kasszában lévő pénz jóval több, mint a szabályosan rögzített bevétel. A Balatonnál és környékén az sem ritka, hogy úgy alkalmazzák az eladót vagy a kiszolgálót, hogy nem jelentik be, munkájáért pedig zsebbe fizetnek. 

A NAV idén már azt is ellenőrzi, hogy a szolgáltatók megfizetik-e a turizmusfejlesztési hozzájárulást, illetve, hogy az étel- és italautomaták regisztrációját elvégezték-e az üzemeltetők.

Az ellenőrzéssorozat előtt az online pénztárgépekből érkező forgalmi és bevételi adatok elemzésével választják ki azokat a vállalkozásokat, amelyeknél felmerülhet valamilyen szabálytalanság. Árulkodó jel lehet például az, ha egy strand négy büféjéből egynek jóval alacsonyabb a pénztárgépben rögzített forgalma a többi hároménál. 

Az ellenőrzésekről szóló információk továbbra is megjelennek a NAV honlapjának Adótraffipax rovatában, így jó előre lehet tudni, hol számíthatnak biztosan a revizorok megjelenésére a vállalkozások.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Az idénymunkásoknak is jár az emelt elhelyezkedési juttatás

2018. november 05. 10:31
Az idénymunkát vállaló közfoglalkoztatottaknak is jár majd a megduplázott elhelyezkedési juttatás, ha sikeresen helyezkednek el a versenyszférában.

A műszakvezetők kiégése beláthatatlan következményekkel járhat

2018. július 06. 09:26
A munkaerő-piaci kényszerek miatt a kékgalléros dolgozók között egyre több a nehéz szociális helyzetű munkavállaló, és ez nem várt terhet ró az őket irányító műszakvezetőkre. Utóbbiak nehezebb helyzetben vannak, mint a szociális munkások, hiszen nincsenek felkészítve erre a helyzetre, sőt, kinevezésükkor nem erre szerződtek. Nagyon sokan közülük megindultak a kiégés felé, pedig az ő elvándorlásuk súlyos következményekkel járhat a gyár egészére. Ujváry András trénerrel és szupervízorral, az Exline és a Man at Work partnerével beszélgettünk, hogyan állítják tudásukat a HR szolgálatába.