A folyamatos fejlesztés és az együttműködés alapvető a gazdálkodásban

2020. február 12. 08:23
A világ mezőgazdasága intenzíven fejlődik, egyre modernebb technológiát alkalmazva egyre koncentráltabb, egyre nagyobb méretű gazdaságok alakulnak. A magyar gazdálkodóknak ebben a versenyhelyzetben kell helytállniuk. Eredményesebb, jövedelmezőbb termelésüket az Agrárminisztérium a gazdálkodási környezet változásaival is segíteni kívánja – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárközösség-NAIK Roadshow 2020 utolsó, Hódmezővásárhelyen tartott állomásán.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás rohamos terjedésével a hazai gazdaságoknak is szembe kell nézniük, előbb-utóbb minden gazdálkodónak – a maga szintjén – alkalmaznia kell az új technológiákat, enélkül ma már nem képzelhető el, eredményes, jövedelmező, környezetkímélő gazdálkodás. Mint fogalmazott, a hazánkban évek óta érzékelhető időjárási változások miatt egyre nehezebb a hagyományos, tapasztalati elven alapuló gazdálkodás, melynek alternatívája az adatokat felhasználó, arra építő gazdaság.

Az Agrárminisztérium célja, hogy különböző eszközökkel segítse a gazdálkodókat abban, hogy versenyképességüket, eredményességüket növeljék – fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a támogatáspolitika fenntartása mellett például törvény megalkotásával segíti az öntözött területek növelését. Így többek között az engedélyezési eljárás jelentős egyszerűsítése és gyorsítása, az öntözési szolgalmi jog bevezetése is a gazdálkodók segítségére lesz. A gazdaságosabb birtokméretek kialakítását támogatja majd az osztatlan közös földterületek egyszerűbb és gyorsabb kimérése érdekében létrejövő  törvény, amely tervezete már az Országgyűlés előtt van. Zajlik az őstermelői adózás szabályainak tisztább, átláthatóbb viszonyokat teremtő megújítása is.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

A Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatban az államtitkár arról beszélt, hogy a 2021-es év - csakúgy, mint 2014 is volt – átmeneti év lesz, amely alatt a jelenleg érvényes támogatási rendszer szerint kapják meg a gazdálkodók az uniós támogatásokat. A Vidékfejlesztési Program pályázatainak nagy része lezárult, a kifizetett támogatások összege mára meghaladta a 600 milliárd forintot.

A gazdálkodókat fel kell készíteni arra, hogy az agrárium fejlődésének dinamizmusa a következő években még inkább gyorsulni fog, amellyel lépést kell tartaniuk, emellett világviszonylatban megfigyelhető a birtokkoncentráció, azaz a gazdaságos birtokméret alsó határa növekszik – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs központ főigazgatója.

(AM Sajtóiroda)

Kapcsolódó cikkek

Ha késlekedsz egy napot, oda lehet az egész évi munkád - egy növénytermesztő gazda a J

2019. december 12. 08:39
„A magad főnöke vagy.” „Folyamatos kihívásokkal szembesülsz.” „Ha késlekedsz egy napot, akkor lehet, hogy oda az egész évi munkád.” „Kell a végtelen türelem és a kitartás.” „Nagyszerű érzés, amikor jó a termés, jól végeztél el egy munkát vagy jó pénzt kapsz a terményért.” Néhány gondolat egy 28 éves gazdától, amikor szakmáját jellemzi. Balajthi Zoltán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászladányban beleszületett a mezőgazdaságba, és nem cserélné el ezt az életformát. Milyen is ez és milyenek munkanapjai?

A korábbit felülmúlóan teszi próbára a magyar gazdák erejét és állhatatosságát

2022. augusztus 19. 08:17
Az idei év minden korábbit felülmúlóan teszi próbára a magyar gazdák erejét és állhatatosságát, de egységre van szükség a magyar agráriumban – mondta Nagy István agrárminiszter a 31. Farmer-Expon Debrecenben.