„A hazaiban több van” üzenettel indul idén a Hazai Termékek Hónapja

2023. augusztus 28. 11:39
Remek alkalom arra, hogy a hazai értékek mellett, a hazai termékek is középpontba kerüljenek.
 
Az idei már a harmadik év, hogy augusztusban integrált kommunikációban részesülhetnek azok a gyártók, akik részt kívánnak venni a hazai termékek hónapja akcióban. Ennek keretében a Magyar Termék ernyőkommunikációja alatt megjelennek online és offline felületeken egyaránt, üzletlánci akciókban, sőt országos lefedettségű TV és citylight kampányban is hirdethetnek a védjegyes terméket gyártó és forgalmazó partnerek.
 
„A hazaiban több van” üzenettel indul idén a Hazai Termékek Hónapja
A résztvevők ezúttal a CBA védjegyes Piros termékei lesznek, valamint a Ceres, az Eisberg, a Fino-Food, a Goldenburg, a Mary-Ker Pasta és a Naszálytej védjegyes termékei.
 
„Remek alkalom ez arra, hogy a nyári nemzeti ünnepünk apropóján a hazai értékek mellett, a hazai termékek is középpontba kerüljenek. Minden évben arra törekszünk, hogy a hazai eredetet fontosságának hangsúlyozása mellett valami újjal is megtöltsük a kampányt és olyan közös üzenetet fogalmazzunk meg, ami mindenkié” – magyarázta Benedek Eszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.
a hazai az igazi
Nemcsak a konkrét termékek lesznek fókuszban, hanem minden egyéb is, ami előállításukhoz szükséges. A Magyar Termék kommunikációs narratívája szerint érdemes a produktumot a színfalak mögé látva értékelnünk. Hiszen a termékek a mögöttük rejlő munkát, családokat, sorsokat is magukban hordozzák. A hazai értékeket szem előtt tartva Aranyrajzszög díjas grafikusok segítik a kreatívok kidolgozását.
 
 
Unikális módon is népszerűsítjük a Hazai Termék Hónapja közösségi kampányunkat. A Rákóczi téren található installáción a partnereink védjegyes, jórészt valódi 3D csomagolású, illetve dummy termékei állítják meg egy szóra, egy gondolatra, egy jókívánságra a le- és felszállókat. A köztéri kreáció különlegessége, hogy a stilizált árucikkek melletti, SZAVAZZ A KEDVENCEDRE gombot megnyomva napi jókívánságok és humoros üzenetek csalnak mosolyt, valamint jókedvet mindenki arcára.
 
 
Ez a megjelenés a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel történt együttműködés keretében jött létre.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Visszaélnek a Nébih nevével – eladásra kínálnak forgalomból kivont élelmiszereket

2023. július 12. 13:57
Az elmúlt napokban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nevével és adataival visszaélő csalók emailben léptek kapcsolatba gyanútlan ügyfelekkel: lefoglalt élelmiszereket kínáltak eladásra, melyekről díjbekérőt is kiállítottak. A hivatal felhívja a lakosság és a vállalkozások, egyéb szervezetek figyelmét, hogy a Nébih nem végez értékesítési tevékenységet és nem kereskedik a forgalomból kivont termékekkel, így díjbekérő számlákat sem állított ki erről! Amennyiben csalásra gyanakodnak, jelezzék a Nébih ügyfélszolgálatán vagy tegyenek feljelentést a rendőrségen.

62 élelmiszer ára már biztosan ott lesz az új rendszerben

2023. június 12. 16:21
Július 1-től lehet online összehasonlíthatjuk össze az egyes boltok élelmiszer árait.
 
Mi várható jövő hónaptól?
A következő hónaptól lehetőségünk van online böngészni a boltok árai között, legalábbis 62 termék esetén már biztosan. Ide tartozik többek között a tej, a trappista sajt, a petrezselyemgyökér, valamint a sertéskaraj. Nemrég készült el ugyanis azoknak az élelmiszereknek a listája, amelyek már az induláskor ott lesznek az új árfigyelő rendszerben.