A helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti

2020. május 25. 07:44
A helyi termékek mindig a helyi gazdaságot erősítik és sok-sok család megélhetését jelentik - mondta az agrárminiszter szombaton a Pest megyei Bagon.
A helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti

Nagy István a Magyar Piac Szövetkezet és a Magyar Női Unió szervezésében elinduló autós termelői piac megnyitóján azt mondta: ez a kezdeményezés is mutatja, nagy szükség van arra, hogy a helyi termékek megtalálják a maguk vásárlóit.

Hozzátette, hogy minden egyes helyi piac sajátos, egyedi ízvilágot és más-más élményt biztosít vásárlóinak. 2012 óta csaknem megháromszorozódott a helyi termelői piacok száma Magyarországon, ami azt mutatja, hogy élénkül a helyi gazdaság - fűzte hozzá a miniszter.

Elmondta, a helyi piacok létrehozása mellett fontos feladat, hogy a magyar helyi termékek ott legyenek a nagy áruházláncok polcain is, ezért kérte az áruházláncok vezetőit, ezt tegyék lehetővé.

Kiemelte, a kormány feladata is, hogy a vásárlók figyelmét folyamatosan felhívja arra, mindig tudatosan vásároljanak, vegyenek magyar termékeket.

Nagy István elismerését fejezte ki az autós piac egyedi ötletének megvalósításáért Batthyány-Schmidt Margitnak, a Magyar Női Unió elnökének és Konrád Istvánnénak, a Magyar Piac Szövetkezet elnökének, valamint köszönetet mondott Palya Zoltánnak, Bag község polgármesterének is.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Történelmi léptékű támogatás jut az agráriumra

2021. június 24. 11:30
Az elkövetkező hét évben az uniós forrásokkal együtt 4265 milliárd forintot fordít a kormány a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére, amelyből 2021-re és 2022-re 1527 milliárd forint új forrás jut - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Soltvadkerten.

Koronavírus: így kerülhetik el a munkaerőhiányt a magyar állattartó telepek

2020. április 09. 07:54
Ahhoz, hogy ne fordulhasson elő, hogy az állatok gondozás nélkül maradjanak, minimalizálni kell annak az esélyét, hogy az állatgondozók megbetegedjenek, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán megjelent cikkben.