A húsvéti hagyományokat is bemutatják az országos alkotóházak hetén

2023. március 10. 10:13
A húsvéti ünnepkör hagyományaival is megismerkedhetnek a látogatók a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hetén, amelyet március 27. és április 2. között rendeznek meg országszerte számos helyszínen.
 
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz (JEMA) csatlakozva tizedik alkalommal rendezik meg a programsorozatot, amelynek keretében az alkotóházak, kézműves műhelyek és műhelygalériák színes programokkal várják a látogatókat - közölték a szervezők.
A húsvéti hagyományokat is bemutatják az országos alkotóházak hetén
Az egyhetes jubileumi rendezvény a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, így szinte minden helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők a tojásfestés valamilyen technikájával, például a tojásberzseléssel, az írókázással, a karcolással, a maratással vagy a rátétes díszítéssel. Lesz olyan helyszín, ahol előadást tartanak a tojásírás hagyományairól és tojásfestő versenyt is szerveznek, de a tojásfestéshez kapcsolódóan több helyszínen tojástartót is lehet majd készíteni természetes anyagok felhasználásával.
 
Mindezeken túl, a kézműves mesterségek között a szövést, a körmönfonást, a hímzést, a nemezelést, a bőrművességet, a bútorfestést és a kékfestést, a fazekasságot vagy a kovácsmesterséget is kipróbálhatják majd az érdeklődők.
 
Az egyes helyszíneken kiállításokkal, előadásokkal, mesterségbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, élőszavas mesemondással és népi gasztronómiához köthető programokkal is várják az érdeklődőket.
 
A programmal a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a kézművesség mindennapokban betöltött szerepére, valamint hogy bemutassák, a kézműves technikák és a természetes anyagok felhasználásával a fenntarthatóbb környezethez is hozzá lehet járulni.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Szinte senki nem tudja, de tilos ezt tenni az erdőkben

2024. augusztus 28. 14:22
Jóvátehetetlen környezeti károkkal járhat.
 
A kövek egymásra rakosgatása, a stacking befolyással van a környezetre – az élővilágra, a folyók és patakok mozgására –, és tilos a természetbe így beavatkozni.

ÁTADTÁK A FELÚJÍTOTT BALASSAGYARMAT-NYÍRJES GÁTŐRHÁZAT

2023. május 10. 08:43
Az állami szerepvállalás az erdei turisztikai létesítmények működtetésével és fejlesztésével országszerte több millió látogatónak nyújt a természetben eltöltött kikapcsolódási lehetőséget – jelentette ki Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a Balassagyarmat-Nyírjes Gátőrház átadó ünnepségén május 9.-én, kedden.