A kormány kijelölte a mintagazdaságokat

2016. február 29. 07:59
A kormány kijelölte a mintagazdaságokat csütörtöki határozatában - válaszolta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa írásbeli kérdésére.

A parlament honlapján megjelent válaszában a tárcavezető közölte: a kormány a földművelésügyi miniszter javaslata alapján magántulajdonú mintagazdaságként jelölte ki a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt.-t, valamint állami tulajdonú mintagazdasággá nyilvánította az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradot, a Mezőhegyesi Állami Ménest és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokot.

A mintagazdaságok kialakításáról szóló kormányhatározat szerint a mintagazdaság által használt, állami tulajdonban lévő föld tartósan a Nemzeti Földalap részét képezi. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ennek megfelelően fog eljárni és a kijelölt mintagazdaságokkal meg fogja kötni a szükséges megállapodásokat - áll a miniszter válaszában.

Fazekas Sándor kitért arra is, hogy megítélése szerint példamutató gazdaságok és intézmények kerültek kijelölésre a magyar mezőgazdaság teljesítményének növelése, a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználása, az integrációs kapcsolatok erősítése, a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása, a technológia fejlesztése és a genetikai erőforrások minél magasabb szintű megőrzése, használata területén.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Orvvadászokat értek tetten a Tisza-tónál

2016. november 21. 11:25
Eljárást indított a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás, természetkárosítás és orvvadászat gyanúja miatt két olasz állampolgár ellen, akiket szombat délután értek tetten a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei, a Tisza-tó Abádszalóki-medencéjében.

Ezek az őszi idénymunka közteherviselési szabályai

2017. november 03. 09:48
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV.tv. (Efo tv.) az általános szabályokhoz képest eltérően rendelkezik a közteher mértékét és fajtáit illetően, valamint előírásokat tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy az Efo tv. szerinti közteher megfizetése milyen más adó- és járulékfizetési kötelezettség alól mentesít. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy a munkaviszonyban az egyes feleket milyen kötelezettségek terhelik.