A MAGYAR AGRÁRIUM SZÁMÁRA KIEMELTEN FONTOS A JAPÁN PIAC

2023. április 04. 15:10
Hazánk célja a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolatok további élénkítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, miután hivatalában fogadta Masato Otaka Japán nagykövetet.
 
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy számos területen mutatkozik lehetőség az együttműködésre; különös tekintettel a technológiai tudásátadásra és az agrárkülkereskedelemre. A miniszter a gazdasági együttműködés területén a sertéshúsban, szárnyasokban, kacsában mézben és a medical food-ban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet, ezen termékek tekintetében, ugyanis nagy kapacitásokkal rendelkezik hazánk.
 
A MAGYAR AGRÁRIUM SZÁMÁRA KIEMELTEN FONTOS A JAPÁN PIAC
A megbeszélésen az élelmezésbiztonság is szóba került. Nagy István közölte, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar több, mint 20 millió ember ellátására képes. A teljes élelmiszeripari szektor megújulás alatt áll. Vágóhidakat, szárítóüzemeket, állattenyésztési telepeket építünk és a gyümölcsültetvényeket is a legkorszerűbb technológiával szereljük fel. A versenyképesség és a hozzáadott érték növelése a cél. Nem alapanyagot, hanem feldolgozott jó minőségű termékeket szeretnénk exportálni. A beruházásokra és a technológiai megújításra éppen ezért háromszor több forrást biztosítunk. Ebben a folyamatban pedig szívesen látjuk a japán befektetőket – tette hozzá.
 
A tárcavezető kitért arra is, hogy Magyarországon van a világ egyik legnagyobb  génbankja.  Az őshonos magyar fajtákban rejlő potenciál gazdaságilag is komoly lehetőséget jelent. A szőlészet kapcsán a miniszter kifejtette, elsődleges célunk, hogy a kiváló minőségű bort csináljunk és a termőhelyi sajátosságokat minél szélesebb közönség számára meg tudjuk mutatni. A magyar termelők azon dolgoznak, hogy továbbra is megkülönböztetett érzés legyen magyar bort inni.
 
A miniszter hangsúlyozta, Magyarország a továbbiakban is következetesen a szankciók eltörlését támogatja az EU-ban a fukusimai katasztrófát követően a japán élelmiszeripari termékekre kivetett, és jelenleg is érvényben levő korlátozások kapcsán. Nagy István a magyar sertéshús vonatkozásában a Japánban alkalmazott regionalizációra is felhívta a figyelmet, ebben a hazai termékek a legszigorúbb előírásoknak is megfelelnek. Az élelmiszer-biztonság egy bizalmi kérdés, éppen ezért hazánk kiemelt figyelmet fordít erre a területre - húzta alá a tárcavezető.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Farkas Sándor: tragédia, régen elkéstünk az öntözés fejlesztésével

2022. december 02. 09:40
Nagyon sokakat foglalkoztat Magyarországon jelenleg az öntözésfejlesztés kérdésköre, de régen elkéstünk ezzel - mondta el Farkas Sándor, az Agrárminiszter miniszterhelyettese a Portfolio Agrárszektor 2022 Konferencián Siófokon. Kiemelte, az 1800-as években az Alföldön történt Tisza szabályozásának érezzük most a negatív hatásait, ma már olyan mélyen van a talajban a nedvesség, hogy a növények gyökere alig tudja elérni, ezért rengeteg területen megkerülhetetlen a víz visszatartása, illetve a vízgazdálkodás. A miniszterhelyettes a konferencián többek között arról is beszélt, hogy 2023 után a vidékfejlesztési támogatások között meghatározóak lesznek azok a támogatási formák, amelyek segíteni hivatottak a mezőgazdasági termelők alkalmazkodását a körülményekhez.
 

Mindegy, hogy hívják a szervezetet, ha a vezetése következetes

2023. augusztus 30. 12:18
A Derecske Petőfi Kft. azon kevés hazai mezőgazdasági vállalkozások egyike, amelyeket termelőszövetkezetként hoztak létre évtizedekkel ezelőtt, de azóta is töretlenül eredményesek.