A mezőgazdasági cégek számítanak leginkább fejlesztésekre

2018. június 28. 07:51
2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75 százaléka – köztük jelentős számban agrárcég – készül valamilyen beruházásra. A célokat tekintve jelenleg a termelő beruházások állnak a középpontban.

A KSH legfrissebb adata szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévben 17 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának eredményét. A hazai vállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index felmérés eredménye szerint a folytatásban is dinamikus bővülésre számíthatunk, mivel tovább nőtt a cégek beruházási hajlandósága. 
– Jelenleg a kkv-k 74 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben, ami óriási előrelépés a tavaly év eleji 41 százalékhoz képest. Ilyen látványos javulásra és tartós növekedésre egy év alatt még nem volt példa az index történetében, a jelenlegi arány ráadásul a válság előtti (80 százalék körüli) időket idézi – hangsúlyozta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv-marketing főosztályának vezetője.

A kutatás rávilágít arra is, hogy egyre nagyobb szükségét érzik a cégek a termelést elősegítő beruházásoknak. Ezt mutatja, hogy egyedül a gépek, berendezések korszerűsítését tervező vállalkozások aránya nőtt – 35-ről 40 százalékra –, ami az index történetében a második legmagasabb érték. Ezt követően informatikai fejlesztésekre fókuszálnak a legtöbben (34 százalék), míg az autóflotta cseréjére vagy fejlesztésére a cégek 24 százaléka készül.

A különböző méretű cégek esetében elmondható, hogy a mérettel párhuzamosan a beruházási szándék is egyre erősebb. Míg a mikrovállalkozások 68 százaléka és a kisvállalkozások 77 százaléka tervez fejleszteni, addig a középvállalkozásoknál igazi beruházási „boom” várható, ugyanis közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni. A megnövekedett beruházási szándék minden szektorban és árbevétel-kategóriában tetten érhető. Jelenleg a mezőgazdaságban (85 százalék) és az iparban (82 százalék) lehet számítani leginkább fejlesztésekre.


forrás: nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Japánban is nagyra értékelik a magyar minőséget

2016. március 18. 07:54
A Foodex Japán 2016 élelmiszeripari szakkiállításon Magyarország 100 négyzetméteres standdal, 15 kiállítóval képviselteti magát. A magyarok libamájjal, hústermékekkel, mézekkel, borokkal mutatkoznak be - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. 

A foglalkoztatás közös cél - de a munkavállalók érdekei ne sérüljenek!

2017. június 26. 09:01
2017. június 22-én ült össze Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) monitoring bizottságának ülése. A napirendi pontok között a minimálbér megállapodás felülvizsgálata, a korkedvezmény megszűnéséből adódó problémák felülvizsgálata, és a közmunkaprogram átalakítása szerepelt.