a nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre

2021. július 26. 13:36
Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott végre- mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton, a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén.
a nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy akkor lesz a nemzeti összetartozás és a magyar vidék egyaránt még erősebb, ha építünk a gazdálkodók képviselte szellemiségre és a kormányzat támogató hozzáállására. Kiemelte: a kormány elmúlt tíz éve alatt a magyar vidék óriási fejlődött, a következő tíz évben pedig az egyik legfontosabb cél a vidéken élők számára településeik korszerű infrastruktúrájának megteremtése és munkahelyek létrejöttének ösztönzése.

Fotó: Fekete István

A rendezvény díszvendége, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta, az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni. Hangsúlyozta, egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain, a problémákon, még a pandémián se. A biztonságot pedig csak úgy tudjuk biztosítani - határon innen és túl, és a nemzetiségeknek is -, ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását - tette hozzá Szili Katalin. Emlékeztetett arra, a magyar alaptörvényben benne van a határon túli magyarságért vállalt és viselt felelősség, továbbá az, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Ez nem minden szomszédos országban van így - jegyezte meg.

Fotó: Fekete István

Idén Magyarországon a nemzeti újrakezdés évét hirdették meg, ez jelenti a gazdaság talpra állítását és az értékek elismertetését - hangsúlyozta. A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének szervezésében megrendezett eseményen azt mondta: az aratás az új élet, a jövő jelképe; Szarvas pedig - az ott élő szlovák nemzetiség révén - "kiváló példát nyújt az együttélésben".

Kulcsár László, a Békés Megyei Agrárkamara elnöke szerint azoknak, "akik egy kenyéren vannak", össze kell fogniuk, mert a magyarság elleni támadásokat és a járványt csak úgy lehet kivédeni.
Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy "valami jó irányba változott" az utóbbi években: "volt pénz programokra, falufejlesztésre, mindenre"; és a határon túli magyarok "még sosem voltak ilyen fontosak".

www.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Az Európai Parlament megszavazta állásfoglalását a Termőföldtől az Asztalig stratégiáról

2021. október 26. 08:13
Az Európai Parlament (EP) október 19-én fogadta el a Termőföldtől az Asztalig stratégiáról szóló jelentését, zöld utat adva ezzel a stratégiában foglalt célkitűzések eléréshez szükséges jogszabályalkotási munka megkezdéséhez. A szavazást követően az európai élelmiszerlánc szereplőit képviselő főbb szerveztek egy közös nyilatkozatban reagáltak az elfogadott állásfoglalásra és a stratégiát érintő hiányosságokra.

Radikális kormánydöntést hirdetett ki Orbán Viktor - Az egész vidéki Magyarországot érinti!

2021. január 13. 09:50
Rövid, de annál jelentősebb kormányhatározat jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben Orbán Viktor aláírásával, a vidéki Magyarország megújításáról, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének, valamint a gazdák támogatási szintjének a 2021–2027-es időszakban történő megőrzéséről címmel.