Átadták Hajdúszoboszló felújított sétálóövezetét

2022. november 22. 15:35
Befejeződött Hajdúszoboszló sétálóövezetének a rekonstrukciója; a felújított Szent István parkot és Mátyás király sétányt pénteken adták át a városlakóknak és a turistáknak.
 
Az átadó ünnepségen Czeglédi Gyula polgármester jelezte: a beruházás több mint kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, önerő nélkül készült el, amiért köszönetet mondott a kormánynak.Elmondta, hogy tavaly készült el a Hungarospa strand prémium zónája, ami új lendületet adott a turizmusnak, ezt várják a most elkészült beruházástól is.
 
Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai igazgatója azt mondta, a jelentős vendégforgalmat produkáló Hajdúszoboszlónak vezető szerepe van a hazai turizmusban.
Átadták Hajdúszoboszló felújított sétálóövezetét
Míg 2021-ben 253 ezer vendég 842 ezer vendégéjszakát töltött a fürdővárosban, az idén eddig 308 ezren csaknem egymillió vendégéjszakát töltöttek el Hajdúszoboszlón.
 
A fürdőváros a belföldi turisták körében is népszerű: a szálláshelyek forgalmának 60 százalékát az idén a hazai vendégek adták. A legtöbb külföldi turista ebben az évben Lengyelországból érkezett Hajdúszoboszlóra: 40 ezren 148 ezer vendégéjszakát töltöttel el a városban, háromszor annyit, mint 2021-ben.
 
A szakember kitért a nemzetgazdasági szempontból is stratégiai jelentőségű egészségturizmusra. Azt mondta, a költéseket tekintve ez a szegmens 11 százalék felett rendelkezik a hazai turizmusban, az ágazat részesedése a közvetlen turisztikai kiadásokból pedig 10 százalék körüli.
 
A komplex turisztikai fejlesztés keretében kicsit több mint egy év alatt teljesen átalakult a strand és gyógyfürdő főbejárata előtti Szent István park egy része és a Mátyás király sétány. Mostantól egy attraktív sétálóutca, számos új kényelmi elem és élménypontok fogadják a helyieket és a pihenni érkezőket – olvasható a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft. honlapján.
 
Kicsiket és nagyokat egyaránt elkápráztatja majd például a kishajóúsztató, a végében egy guggoló, éppen papírhajóját a vízre helyező kislány bronzszobrával. Ahogy igazi különlegesség a Föld hangja installáció, amelynél a felszín alatt futó, a föld felett sárga tölcsérekben végződő, fémből készült elemek vezetik fel hozzánk a mélyebb rétegek morajlását. Minden bizonnyal az egyik legnépszerűbb helyszín a Mátyás Király sétányon végigfutó hullám motívum végpontja lesz, amely egy 3D-s festményben szimbolizálja a termálvíz lelőhelyét jelentő mélységet.
 
Ezeken felül a sétányon három szökőkút, egy Debrecent és egy Hortobágyot jelképező térelem, néhány világító lávakő és egy pihenőpont is helyet kapott.A beruházás egy év alatt, több mint kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból készült el.
 
A zöldfelületeknek is kiemelt figyelem jutott a sétálóutca újragondolása során, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy összesen közel 2000 négyzetméteren telepítettek díszfákat, örökzöldeket, cserjéket és sziklakerti növényeket. Borítékolhatóan páratlan látkép lesz, ahogy a japán díszcseresznyék és az aranylombú gömb páfrányfenyők néhány éven belül zöldbe borítják a járókelők által megtöltött Mátyás király sétányt és annak környékét.
 
Ezek mellett többek között új parkolóhelyekkel, vidám tetőzettel felszerelt kerékpártárolókkal és szervizpontokkal, a gyógyfürdő főépülete mellett pedig új vendéglátóhelyiséggel, egy szociális blokkal és újonnan kialakított baba-mama váróhelyiséggel is bővült a korzó. Mindezek együttese pedig komoly garancia arra, hogy a sétány méltó központja lesz az itt élők hétköznapjainak és a városba látogató turisták feltöltődésének egyaránt – írják.
Forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Halloween-programok péntek este a Fővárosi Állatkertben

2023. október 26. 16:02
Élményprogramokkal várja péntek este a Fővárosi Állat- és Növénykert az érdeklődőket: 18 órától 23 óráig különleges halloweeni estét rendeznek egyebek mellett kígyósimogatóval, cápás bemutatóval.

Kilencszintes kilátót adtak át a Zselic csúcsán

2023. október 30. 18:38
Új kilátót adtak át a Zselic legmagasabb pontján, a baranyai Bakóca község szomszédságában található Hollófészek (358 méter) elnevezésű magaslaton okt. 26.-án, csütörtökön,  írja az MTI.
 
A létesítmény Szatyor Győző népi iparművész koncepciótervei alapján készült hét évvel az ötlet megszületését követően.