Az Erdők Nemzetközi Napjának üzenetei

2024. március 21. 15:51
Az ENSZ Közgyűlése első ízben 2012. március 21-én hirdette meg az Erdők Nemzetközi Napját, mely amellett, hogy az „erdők ünnepe”, az erdők jelentőségére hivatott felhívni a figyelmet az egész világon. Arra ösztönözve az ENSZ tagországait, hogy nemzeti és nemzetközi hatáskörben tegyenek erőfeszítéseket az erdők védelme, és az erdőterületek gyarapítása érdekében. Minden évben más tematika köré szerveződnek az Erdők Nemzetközi Napja programjai, 2024-ben ez az „erdők és az innováció”.
Az Erdők Nemzetközi Napjának üzenetei
Az Erdők Nemzetközi Napjának témáját az Erdészeti Együttműködési Partnerség (CPF) választja ki, a lebonyolítását az ENSZ Erdészeti Fóruma (UNFF) és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) végzi a CPF-vel, a tagországok kormányaival és más szervezetekkel együttműködve.
 
Az Erdők Nemzetközi Napján rendszerint számos szakmai programmal és kikapcsolódásra, élményszerzésre is lehetőséget nyújtó rendezvénnyel készül a magyar erdészeti ágazat is. Jó alkalom ez egyrészt komolyabb hangvételű, az ágazat előtt álló feladatokra koncentráló tudományos és szakmai konferenciák, fórumok magtartására, másrészről pedig az erdészek társadalom felé való nyitására, az erdők, erdészet gazdaságban, környezetben betöltött szerepének bemutatására. Természetesen ennek során az erdei programok, erdei közjóléti létesítmények a legnépszerűbbek, melyek a leghatékonyabb hírvivői az erdészek munkájának, az erdők jelentőségének.
 
Az Erdők Nemzetközi Napjának legfontosabb üzenetei „az erdők és az innováció” témában a következők:
 
Az innovációnak és az új technológiáknak köszönhetően az egész világon jelentős fejlődésen mentek keresztül az erdők megfigyelésére rendelkezésre álló eszközök.
 
Az innovatív és transzparens erdészeti monitoringnak köszönhetően 13,7 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátás csökkentésről lehetett beszámolni az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye számára.
 
Új technológiai innovációkra van szükség az erdőirtás és az erdőpusztulás megállításához.
 
Évente mintegy 10 millió hektárral csökken bolygónkon az erdők területe, és mintegy 70 millió hektárt sújtanak erdőtüzek. Emiatt új technológiákra van szükség az erdőtüzek és az erdőpusztulás korai előrejelző rendszereihez, valamint a fenntartható termelés biztosításához.
 
A technológiai innováció lehetővé teheti az őserdők megőrzését a helyi lakosok bevonásával.
 
A helyi lakosság életterét adó erdők minél részletesebb feltérképezése, valamint a klímavédelmi pénzeszközökhöz való hozzájutásuk biztosítása segítheti az őserdők fennmaradását, termelésbe vonásuk elkerülését.
 
Az innováció előmozdítja az ökoszisztémák helyreállítását, ami számos esetben egy hatékony természetalapú megoldást kínál számos globális kihívásra.
 
Az Ökoszisztéma-helyreállítás ENSZ-évtized programban az innovatív megközelítés jelentősen hozzájárulhat az éghajlatváltozás mérsékléséhez, és a globális felmelegedés 2030-ig 2°C alatt való tartásához. E programnak része az erdők helyreállítása és a degradált területek fásítása is.
 
A kutatás és a tudomány eredményeinek köszönhetően új dimenziók nyílnak meg a faanyag és az egyéb erdei termékek hasznosítása terén.
 
Az erdészeti, faipari innováció széles spektrumban segít alternatívákat teremteni az olyan nem fenntartható anyagok esetében, mint a beton, az acél, a műanyagok és a szintetikus szálak. S mindeközben a fenntartható módon előállt fatermékek teljes élettartamuk alatt szenet, s végső soron szén-dioxidot tárolnak.
 
Az „erdők és az innováció” jelentőségére hívja fel a figyelmet a FAO nemrégiben közzétett ismeretterjesztő videója is.
 
Az innováció terén hatalmas lehetőség, és egyben kihívás előtt áll a magyarországi erdészeti ágazat is. A KAP – korábbinál háromszor nagyobb – forrásai a „Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás” elvek mentén szerveződnek. A többlet források jelentős része kifejezetten zöld megoldások alkalmazására fordítható, amely lehetőségek kiaknázása előzetes és tudatos felkészülést igényel az oktatástól a kutatáson át a gyakorlati megvalósításig. A támogatások tovább szolgálják az erdőterület gyarapítását szolgáló programokat, amelyek mellett hasonló nagyságrendű feladat a meglévő erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodásának elősegítése és az erdészeti vállalkozások versenyképességének javítása. Mindez innováció nélkül nehezen képzelhető el.
 
 
forrás: agrotrend.hu / NAK

Kapcsolódó cikkek

Kedvező éves csapadékmérleggel, de kihívásokkal teli gazdálkodási környezetben kezdi az erdészeti ágazat az őszi munkákat

2023. október 11. 16:43
A kamara vármegyei erdő- és vadgazdálkodási osztályainak elnökei október elején egy tanácskozás keretében áttekintették a hazai erdészeti ágazat helyzetét, számba véve a kihívásokat és problémákat, illetve azok lehetséges megoldásait. Az ennek kapcsán készített rövid összefoglaló az alábbiakban olvasható.
 

PREGA 2023 – előadások és workshopok, itt van a részletes program!

2023. január 13. 11:20
Teljesen új programelemekkel bővült a PREGA. A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter.
 
A PREGA konferencián a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy milyen stratégiák mentén érdemes fejleszteniük saját gazdaságukat. A kétnapos agrárdigitalizációs rendezvény megújult programmal, még több gazdálkodói tapasztalattal, egyedülálló networking lehetőséggel és most először önálló workshop-délutánnal jelentkezik 2023-ban.
 
A PREGA időpontja: 2023. február 8-9.
 
A PREGA helyszíne: Budapest, Aquaworld Resort, Közép-Európa egyik top wellness helyszíne és konferencia központja
 
A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter.