Csemegekukorica: innen tudhatjuk, hogy már érett, és mehet a fazékba
2023. július 31. 12:31
Átlagon felüli termés lehet idén a csemegekukoricában, bár a hűvösebb tavasz miatt csak július második felében kezdődhetett el a betakarítás. A termelőknek a növekvő költségek és az erősödő kínai konkurencia okozhat gondot.
A Somogyban 8 hektáron csemegekukoricát termesztő Fentős Zsolt a Sonline.hu hírportálnak elmondta, hogy márciusban és a közelmúltban is vetettek, de a szokatlanul hűvös tavasz miatt a szezon csaknem egy-két héttel később kezdődött meg. 21 napra keltek ki a vetések, a termés viszont jónak mondható, a minőség és a mennyiség is kiváló.

Ma (július 30.) a Budapesti Nagybani Piacon 200–220 forintért kínálják a hazai I. osztályú csemegekukorica darabját, míg a boltokban 300–400 forint közötti árakkal találkozhatunk. A drágulás ellenére alighanem idén is sokan fogyasztják majd, és ha nyáron lesznek hűvösebb periódusok, akkor akár október végéig kitarthat a szezon.
A termelők idén nem panaszkodhatnak a piaci helyzetre, a feldolgozók az év elején minden eddiginél magasabb áron kötöttek szerződést a gazdákkal, sok esetben előleget és öntözési prémiumot kínálva a termelőiknek – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közleményében.

Hazánk a világ egyik legnagyobb csemegekukorica termelő országa, a feldolgozott termékek piacán is nagyhatalomnak számítunk. A múlt év azonban változást indíthatott el, az európai uniós piacra ugyanis – a rossz termés miatti termékhiány okán – betörtek a kínai feldolgozók. Azt, hogy ennek milyen hatásai lesznek a későbbiekben a csemegekukorica piacára, egyelőre nem lehet megbecsülni. Nagy versenyelőnyünk, hogy a délkelet-ázsiai termény beltartalmi értékei és íze messze elmarad a magyar csemegekukoricáétól.
Ha otthon termesztünk csemegekukoricát, akkor van egy trükkje a betakarítás ideális időpontjának. Egy szemet körömmel karcoljunk meg, és ha tejszerű folyadékot ereszt, akkor érett, mehet a fazékba.
forrás. agroforum.hu
Kapcsolódó cikkek
Hogyan működik a regeneratív gazdálkodás a gyakorlatban?
2023. március 30. 14:11
Regeneratív oktatási napot tartott a Talajmegújító Gazdák Egyesülete.
Több mint száz magyar és szerb gazdálkodó volt kíváncsi arra, milyen termelési módszerrel előzhetők meg a néhány héttel ezelőttihez hasonló porviharok, amelyek ezúttal nemcsak az értékes termőréteget pusztították, de minden korábbinál nagyobb tömegbalesetet is okoztak az M1-es autópályán – írja közleményében a Talajmegújító Gazdák Egyesülete (TMG).
Mi történik a talajainkkal? Lesz még min termelni évek múlva?
2024. február 06. 17:31
Aki még mindig a szántáson gondolkodik, az 15-20 éven belül lehúzhatja a rolót.