Dinnyeföldön késeltek a napszámosok

2018. július 30. 08:26
Napszámosok szólalkoztak össze egy medgyesegyházi dinnyeföldön. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. A rendőrök két órán belül elfogták a gyanúsítottat- írja a police.hu

Medgyesegyháza külterületén, egy dinnyeföldön, 2018. július 26-án, 9 óra 45 perc körül az ott dolgozó napszámosok két csoportja összeszólalkozott egymással. A vita közben egy férfi késsel hátba szúrt egy másik munkást, majd elmenekült. Társaival a méhkeréki közúti határátkelőhelyen akarta elhagyni az országot, de a rendőrök 11 óra 30 perckor elfogták.

fotó: police.hu

A 49 éves román állampolgárt, F. Vasiliét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Egyik társát is gyanúsítottként hallgatták ki, mert ő a gyanú szerint egy másik férfinak okozott – szintén késsel – könnyű sérülést. A rendőrség vizsgálja a két csoport között kialakult konfliktus körülményeit és azt, hogy kinek milyen szerepe volt abban.

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

A magyar tojás jó tojás!

2016. október 28. 12:23
Teljes biztonsággal fogyaszthatók és jó minőségűek a magyar termelésből származó étkezési tojások – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) annak kapcsán, hogy szalmonellával fertőzött lengyel tojások kerültek az európai piacra.
 

Lázárék megoldották: meglepetés pénzek jönnek a gazdáknak

2016. december 01. 11:42
Megkezdte a támogatási előlegek kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a Vidékfejlesztési Programból (VP) finanszírozott agrár-környezetgazdálkodási (akg) és ökológiai gazdálkodási támogatásoknál. Néhány nap alatt 15 milliárd forint kifizetését tervezik.