Egyre kiábrándultabbak a magyar munkavállalók: végleg elegük van!
2024. március 19. 14:59
A hazai munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott keresi új munkahelyét vagy várja, hogy a jó lehetőség szembe jöjjön vele és válthasson. Az álláskeresők közel harmada munkahelyével együtt az ágazatot is elhagyná, amelyben jelenleg dolgozik, a munkahelyválasztásnál pedig a bér mértéke és a lokáció számít elsősorban, szemben a szakmai ambíciókkal.
Elkészítette negyedéves reprezentatív kutatását a Profession.hu, amelyben az álláskeresési szokásokat vizsgálta. Az országos felmérésből kiderült, hogy szinte minden második, 18-65 év közötti magyar munkavállaló potenciális jelölt lehet a munkatársakat kereső vállalatok számára. Az aktív munkakeresők (12%) mellett ugyanis nem elhanyagolható lehetőség a passzív munkakeresők (36%) megszólítása: ők azok, akik ugyan nem mennek a meghirdetett állások után, viszont kifejezetten nyitottak egy jó ajánlatra.
Az aktuálisan állást keresők fele nem szűkíti a lehetőségeit kizárólag arra az ágazatra, amelyben éppen dolgozik vagy dolgozott legutoljára, hanem más területeken is érdeklődik az elérhető pozíciók után. Közel harmaduk (30%) pedig pályát módosítana és kifejezetten más szektor álláshirdetéseit böngészi.
A leggyakrabban tematikus állásportálokon keresünk munkát
A hatékony elhelyezkedés érdekében az emberek párhuzamosan több csatornát használnak új munkahelyük megtalálására. Az aktív keresők többsége állásportálokon böngészi az elérhető hirdetéseket, de népszerűek az apróhirdetésekkel foglalkozó internetes oldalak is, illetve tíz munkakeresőből hárman a munkaügyi központhoz fordulnak ilyenkor segítségért. A dedikáltan e célból működő felületek mellett fontos szerep jut az informális forrásoknak is: minden második ember hívja segítségül barátait, ismerőseit, amikor új munkahelyre vágyik és a közösségi médiát is hasonló gyakorisággal használják ilyenkor, azonban a hivatalosabb, szakmai közösségi média platformot álláskeresési célra mindössze az érintettek 13%-a használja.
Mitől vonzó egy állás?
A sok szempont közül, amiket mérlegelni és priorizálni kell az új állás kiválasztásakor a munkavállalóknak a legfontosabbak az anyagiak: a fizetés mértéke a magyar munkavállalók 87%-ánál szerepel.
Kutatásunkat 2022 óta negyedévente végezzük, a bér ez idő alatt mindig az első helyen szerepelt, mértéke pedig minimálisan nőtt – mondta Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
A munkavállalók szemében sokat számít még
- a munkahely elhelyezkedése (67%),
- illetve a munkaidő és munkarend (58%), aminek jelentősége a pandémia alatt és után erősödött meg. Ezt követik az olyan árnyaltabb jellemzők, mint
- a munkakörülmények (42%),
- a kollégák, a csapat (33%),valamint
- a hangulat és a munkahely atmoszférája (22%).
A szakmai ambícióval kapcsolatos elvárások 20% alatt vannak: az önálló munkavégzés igénye, az elérhető továbbképzések, vagy az előrelépési lehetőség mellékesnek számítanak – tette hozzá Dencső Blanka.
forrás: penzcentrum.hu
Kapcsolódó cikkek
Csodaszer Ázsiából: a matcha tea számtalan egészségügyi előnye
2023. február 24. 16:33
A Reports and Data által közzétett jelentés szerint a matcha tea globális piaca 2021-ben 3,27 milliárd dollárt ért, és a népszerűsége azóta csak nőtt. De vajon tényleg beváltja az egészségre gyakorolt hatásokat?
Növényalkalmazás új szemlélettel - minierdők Budapesten
2023. március 28. 11:18
Az Ökológiai és gazdasági fordulat címmel februárban megrendezett szakmai konferencián a Miyawaki-minierdőkről és a klímaválsággal összefüggő növényalkalmazásokról is hallhattunk előadást. A japán mintára létrehozott minierdőkkel növelhetők a zöld szigetek a városokban.
Az ökologikus szemlélettel összeállított növény-kiültetésekkel pedig egész évben mutatós, olcsóbban fenntartható zöldfelületekkel gazdagíthatjuk környezetünket.
A fővárosban 42 helyszínen kezel a Főkert erdőterületet. Ezek rendkívül felszabdalt helyszínek, nagyságuk a 300-400 négyzetmétertől több hektárig terjed. Fenntartásukhoz tízéves erdőterv készült, melyben külön megvizsgálták mindegyik terület fafajösszetételét, és meghatározták a szükséges beavatkozásokat is, vezette fel a Miyawaki-erdőkről szóló előadását Zakar András, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió vezérigazgatója.

