Egyre több fiatal hagyja ott a mezőgazdasági munkát

2021. augusztus 26. 08:27
Felmérések szerint globális szinten azok a fiatal gazdák, akik nem rendelkeznek családi háttérrel a mezőgazdaságban gyakrabban és szívesebben használják a csúcstechnológiás módszereket és szoftvereket. Bár a gazdaság elindításának pénzügyi akadályai komoly kihívást jelenthetnek, és egyeseket teljesen eltántorítanak ettől a szakmától, mások elkötelezettek a működés mellett. ⁠⁠
Egyre több fiatal hagyja ott a mezőgazdasági munkát

Severine von Tscharner Fleming, a fiatal gazdák nonprofit szervezetének, a Greenhornsnak az alapítója szerint a gazdasági válság időszakai gyakran nagyobb érdeklődést válthatnak ki a kisüzemi gazdálkodás iránt. A járvány és a 2008-as recesszió idején a munkanélküliség hatására sokkal többen lettek nyitottak az agrárium iránt és nyitottak a gazdálkodás kipróbálására – tette hozzá.

Egyre több fiatal amerikai csatlakozik a mezőgazdasághoz, és megváltoztatja, mit jelent a mezőgazdasági termelő munka. A 2017-es adatok szerint a mezőgazdasági termelők mindössze 8%-a volt 35 év alatti, míg a 65 év felettiek aránya 34%-os. Bár a dolgozók jóval idősebbek – 2017-ben az átlagéletkoruk 57,5 év volt – a fiatalok aránya növekszik. 2012 és 2017 között a 35 év alatti termelők száma 11%-kal, mintegy 285 000-re nőtt, míg a 35-64 éves termelők száma 2%-kal zsugorodott. A munkaügyi statisztikai hivatal adatai szerint a mezőgazdasági termelők, gazdálkodók és más mezőgazdasági menedzserek éves átlagos bére körülbelül 68 000 dollár volt az Egyesült Államokban 2020 májusában.

„Volt egy meredek tanulási szakasz, de nincs semmi, amit ma szívesebben dolgoznék” – mondta a 36 éves Zain Shauk, aki újságírói munkájával hagyott fel, hogy elindítsa a Dream Harvest Farming Co-t, egy főiskolai barátjával. A vállalat 4 millió dolláros finanszírozást zárt le, 32 fős csapata van, és 7500 négyzetméteres raktárterületet működtetnek már. Azoknak a fiataloknak, akik a járvány után vagy annak ellenére terveznek gazdálkodói pályára lépni, Shauk azt javasolja, hogy kezdjék el saját élelmiszerellátásuk biztosításával.

„Úgy döntöttem, hogy zöldségtermesztésbe kezdek, miután túl sok rossz tapasztalatom volt a saláta vásárlásában, sokszor még azelőtt megromlott, hogy még hazaértem” – mondta a The Wall Street Journal lapnak nyilatkozva. „Mindenkit bátorítok, hogy gondolkodjanak így. Ha csalódott a hús, a hal, a gyümölcs vagy bármi más miatt, amelyet hétről hétre vásárol, akkor valójában lehetősége van ezen változtatni, ami nagyon jó, de energiabefektetést igényel. Viszont közben egy olyan hivatást találhat magának, amely révén nem csak saját megélhetését biztosíthatja, hanem másoknak is örömet szerezhet” – fűzte hozzá.

www.agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

A digitalizáció a mezőgazdaság 21. századi lehetősége

2019. február 13. 08:09
Létkérdés, hogy az agrárium digitális átalakulása minél hamarabb és zökkenőmentesen megtörténjen úgy, hogy a mezőgazdasági termelés egyszerre jövedelmező és környezeti szempontból fenntartható is legyen – fogalmazott a február 19-20-án rendezendő Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Nagy István: a helyi piacok nyitva vannak, de be kell tartaniuk az óvintézkedéseket

2020. március 25. 08:28
A biztonságos élelmiszer-ellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, ezért azok működése a koronavírus-járvány ideje alatt is kiemelten fontos, ugyanakkor az árusoknak és a vásárlóknak is fontos az óvintézkedések betartása - mondta el Nagy István agrárminiszter kedden az MTI-nek.