Eldőlt, év vége helyett 2020-ig kell engedélyeztetni a kutakat

2018. december 14. 08:10
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradására korábban 2018. december 31-ig szóló időpont 2020 végéig történő meghosszabbítását.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint illegálisan kialakított kutakat bírságmentes lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál.

A 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a fentiekben részletezett szankciókat, lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel. Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium 2020. december 31-ig történő meghosszabbítását.

A moratórium 2020 végéig történő meghosszabbítása alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízilétesítmények – többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak – vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi.

A NAK azon dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyezése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen. Ennek érdekében a köztestület az év elején a jogalkotóval további egyeztetéseket folytat.

agroforum.hu

Kapcsolódó cikkek

Elhunyt a General Electric egykori legendás elnök-vezérigazgatója

2020. március 03. 08:25
Vasárnap 84 esztendős korában elhunyt Jack Welch, a General Electric egykori legendás elnök-vezérigazgatója - jelentette be hétfőn közleményben Larry Culp, a General Electric (GE) jelenlegi vezetője az MTI szerint.

Javában folynak a bálázási munkálatok a Hortobágyon

2019. június 20. 08:22
Lekaszált fű és szénabálák foglalják el a Hortobágyat, amit kiváló légi felvételek is mutatnak.