„Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díjra” pályázhatnak az OMÉK kiállítói

2017. május 10. 07:59
Az élelmiszerhulladékok megelőzését szolgáló jó gyakorlatokkal, praktikákkal is pályázathatnak a 2017. szeptember 20-24. között, a HUNGEXPO és a Kincsem Park területén rendezendő 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) kiállítói. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által meghirdetett „Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díj” nevezési határideje május 31-e.

Napjainkban az élelmiszerpazarlás súlyos és globális problémává vált. Az élelmiszerhulladék okozta környezetterhelés mellett a gazdasági károk is jelentősek. Nem meglepő, hogy a pazarlás visszaszorítása az Európai Unió egyik kiemelt célja. Ennek eléréséhez azonban az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének közreműködése szükséges. 

A NÉBIH − az EU LIFE keretprogramjában támogatott – „Maradék nélkül” elnevezésű programjának fókuszában a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok csökkentése áll. Ugyanakkor az élelmiszerlánc hivatásos szereplői is sokat tehetnek egy fenntarthatóbb élelmiszergazdaság kialakítása és működése érdekében. Éppen ezért a NÉBIH szeretné összegyűjteni és a szakmai közvélemény számára bemutatni azokat az élelmiszerhulladékok megelőzését szolgáló jó gyakorlatokat, amelyeket a hazai élelmiszerlánc szereplők jelenleg is alkalmaznak.

A pályázaton a legeredményesebb, leginnovatívabb élelmiszeripari vagy kereskedelmi megoldást benyújtó szervezetet az „Élelmiszerhulladékok Megelőzéséért Díjjal” jutalmazza a NÉBIH. Az OMÉK kiállítói pályázatukat 2017. május 31-ig adhatják le a maradeknelkul@nebih.gov.hu e-mail címre.

A részletes pályázati kiírás elérhető a közlemény mellékleteként illetve az OMÉK weboldalán.

elelmiszerlanc.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Megkezdődött az MVH átszervezése

2016. október 10. 08:31
Jogutódlással szüntetik meg az MVH-t, de emiatt nem kerül veszélybe az agrártámogatások jövő évi kifizetése. Az illetékes tárcák az Európai Bizottsággal közösen hatékonyan dolgoznak azért, hogy az átszervezés minél rövidebb idő alatt, zökkenőmentesen megtörténjen. Az MVH sikeres átalakítása érdekében Brüsszel minden segítséget megad. A cél az, hogy az átalakításnak köszönhetően a gazdálkodók egyszerűbben, átláthatóbban és időben juthassanak hozzá az őket megillető támogatásokhoz– közölte a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Kiállítók sokaságával találkozhatnak az OMÉK-ra látogatók

2017. augusztus 16. 12:42
Szórakoztató, játékos programokkal, kulturális műsorszámokkal, híres táncos és zenei előadókkal, illetve a magyar mezőgazdaságot bemutató kiállítók kiváló minőségű termékeivel is találkozhatnak az OMÉK-ra kilátogatók 2017. szeptember 20-24. között.