Elfogadta a jövő évi költségvetést az Országgyűlés

2023. július 07. 14:07
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter korábban védelmi költségvetésnek nevezett.
 
A parlament 121 igen és 44 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt.
Elfogadta a jövő évi költségvetést az Országgyűlés
Varga Mihály a törvény általános vitájában azt mondta, a 2024-es költségvetés védelmi költségvetés, mert háborús időkben olyan büdzsére van szüksége Magyarországnak, amely garantálja a biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Ezért a jövő évi költségvetés fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll – tette hozzá. A kormány azzal számol, hogy jövőre a gazdasági növekedés 4 százalék, az infláció 6 százalék, a GDP-arányos hiánycél pedig 2,9 százalék lesz. A költségvetés tartaléka 220 milliárd forint, és a kabinet törekvése, hogy amennyiben a GDP az előre jelzett felett nő, akkor a többletbevételt a hiány további csökkentésére fordítja.
 
Az államadósság-mutató 2024. december 31-ére tervezett értéke 66,7 százalék lehet az idén év végére tervezett 69,7 százalék után.
 
Az államháztartás központi alrendszerének jövő évi kiadási főösszege 40 755 milliárd forint, a bevételi főösszeg pedig 38 240 milliárd forint. A hiányt 2514 milliárd forintban állapították meg.
 
2024-ben is nullszaldós lesz a hazai működési költségvetés, bevételi és kiadási főösszege is 34 150 milliárd forint. Az európai uniós fejlesztési költségvetés 2024-es kiadási főösszegét 3605 milliárd forintban, bevételi főösszegét 2479 milliárd forintban, hiányát 1125 milliárd forintban állapították meg.
 
Jövőre nő az adósságszolgálatra fordított kiadás: az idei 2541 milliárd forintról 3144 milliárd forintra. 2024-ben is része marad a költségvetésnek a rezsivédelmi alap 1340 milliárd forintos előirányzattal az idei 2579 milliárd forint helyett, ebből lakossági rezsivédelemre 917 milliárd forint áll rendelkezésre.
 
Az alaphoz a központi költségvetés 483 milliárd forintos támogatásán kívül különadók formájában hozzájárulnak az energiaszektor szereplői 513 milliárd, a légitársaságok 39 milliárd, a gyógyszergyártók pedig 17 milliárd forinttal, a bányajáradékból 192 milliárd, a távközlési adóból 95 milliárd forint folyik be az alapba.
 
A honvédelmi alap ugyancsak szerepel a jövő évi költségvetésben. Kerete az idei 842 milliárd forintról 2024-ben 1309 milliárd forintra nő, ezzel az összes honvédelemre fordított kiadás több lesz, mint a GDP két százaléka, ami meghaladja a NATO-elvárást. Az alap bevételeit a központi költségvetés 822 milliárd forintos támogatása, valamint a pénzügyi szervezetek 253 milliárd forintos befizetései és a biztosítási adóból befolyó 234 milliárd forint adja. Az alap forrásai legnagyobb részét a légierő képességeinek, a szárazföldi képességeknek, továbbá a katonai infrastruktúrának a fejlesztésére fordítják.
 
A pénzügyminiszter a törvény benyújtásakor azt mondta, jövőre több mint 3300 milliárd jut a családok támogatására, több mint 3430 milliárd forint oktatásra, a nyugdíjkiadások pedig meghaladják 6500 milliárd forintot. Emelkedik a babaváró támogatásra fordított összeg: az idei 178 milliárd forint helyett jövőre 226 milliárd forint lesz erre a juttatásra. A 13. havi nyugdíj visszaépítésére 449 milliárd forintot, nyugdíjprémiumra pedig 20,5 milliárd forintot tartalmaz a büdzsé.
 
Az egészségbiztosítási alap költségvetése meghaladja a 4423 milliárd forintot az idei 4033 milliárd forint után. Ebből gyógyító-megelőző ellátásra 2550 milliárd forint fordítható. A helyi önkormányzatok támogatásaira 1049 milliárd forint szerepel a költségvetésben az idei 968 milliárd forinttal szemben. Az önkormányzatoknak szolidaritási hozzájárulást is fizetniük kell, ennek összege az idei 237 milliárd forintról 307 milliárd forintra emelkedik.
 
forrás: agrotrend.hu 

Kapcsolódó cikkek

Ne várjon a tankolással

2023. július 10. 13:32
Szerdán folytatódik a drágulás a hazai töltőállomásokon.

Debreceni BMW-gyár: klasszikus juttatásokkal és kedvezményes autókkal csábítják a leendő dolgozókat

2024. január 16. 17:24
A BMW Group Gyár Debrecen munkavállalóinak 2024-től nyílik először lehetőségük kedvezményes céges autóbérlésre. A cég 140 új munkatársát először egy négycsillagos hotelbe, majd az üzem csúcstechnológiás, mintegy hétezer négyzetméter területű képzési központjába vitték. A leendő kollégák teljesítménybónuszt, cafeteriát, SZÉP-kártyát és munkába járási támogatást kapnak, miközben igénybe vehetik az üzem fizikoterápiával és belgyógyászattal rendelkező egészségközpontját is.