Erdészeti Nyílt Nap 2021

2021. augusztus 12. 12:25
A 2020-as év pandémiás időszakában online formában tartott az EGERERDŐ Zrt. erdészeti nyílt napot, viszont 2021-ben ismét személyesen találkozhatnak a gyerekek, érdeklődők erdész kollégáinkkal, az „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás” programsorozataihoz igazodva.
Erdészeti Nyílt Nap 2021

Az iskolaév kezdetén, 2021. szeptember 2-án, a Mátrafüredi Északi ASZC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium parkjában (3232 Mátrafüred, Erdész u. 11.) várjuk a gyerekeket! Az erdőgazdálkodás és az erdő természeti kincseinek megismerésén túl, itt lehetősége nyílik a gyerekeknek arra is, hogy betekintést nyerjenek az erdészeti oktatási intézmény életébe.

A korábbi évekhez hasonlóan a csoportok számára a rendezvény minden esetben regisztrációhoz kötött. Jó hír, hogy a kisvonatozásról sem kell lemondani, hiszen a Mátravasút járataival érkező gyerekeknek, a végállomás helyett, csupán egy állomással hamarabb kell leszállniuk a vonatról.

A csoportokon felül szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki az erdők és erdészek rejtélyes világával szeretne megismerkedni.

Csoportoknak előregisztráció a Mátravasút járataira, illetve a rendezvényre a +36 (37) 312-447-es telefonszámon (Mátravasút forgalmi iroda, mely 8 és 14 óra között hívható).

Helyszíni regisztráció 14.30-ig lesz lehetséges.

Szeretettel várunk mindenkit!

forrás: EGERERDŐ Zrt. / www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Az erdő a klímaváltozás negatív hatásait is mérsékli

2021. május 31. 08:23
Kormányzati célkitűzés a fával borított területek növelése, ugyanis az erdő az egyik fontos eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésében - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Baranya megyei Vajszlón.

Erdőgazdasági károk 2019-2020

2020. november 24. 08:43
Az Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei 2020 szeptemberében jelentették meg az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer alapján összeállított kiadványukat.