Időt kell nyerni a koronavírusra történő felkészüléshez

2020. március 11. 08:23
Az egészségügyi rendszereknek időt kell nyerniük a felkészüléshez a következő időszakra, éppen ezért most a koronavírus terjedésének megfékezése a legfontosabb - jelentette ki Sztella Kiriakidész, az Európai Bizottság egészségügyért felelős tagja az Európai Parlament Brüsszelbe áthelyezett plenáris ülésén.
Időt kell nyerni a koronavírusra történő felkészüléshez

Az uniós biztos elmondta, hogy az Európai Bizottság továbbra is mindent megtesz azért, hogy az egészségügyi dolgozók a legmegfelelőbb eszközökkel rendelkezzenek a járvány kezelésére. A bizottság közös közbeszerzési pályázatot indított el az az egyéni védőeszközökre, továbbá uniós szinten felülvizsgálják az orvosi felszerelések állapotát. Elmondta, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus alkalmazása felgyorsult, a tagállamok közötti koordináció elengedhetetlen.

Erre a rendkívüli helyzetre csakis rendkívüli válaszokat adhatunk. Agresszívan le kell csapnunk a vírusra. Nem dőlhetünk hátra, ez most nem a nyugalom órája – hívta fel a figyelmet Kirikidész.

Janez Lenarcic, az unió válságkezelésért felelős biztosa azt hangsúlyozta, hogy a komoly gazdasági visszaesés megelőzése érdekében fontos, hogy az unió stabilitási és növekedési paktuma válságos helyzetekben rugalmasságot biztosít. A munkáltatók és a munkavállalók egyaránt támogatást kell, hogy kapjanak, különös tekintettel a kis- és középvállalatokra – hangsúlyozta.

piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

Meghatalmazás minta földtulajdonosi gyűléshez

2016. március 08. 08:09
Március 3-án hatályba lépett a Vtv. végrehajtásának szabályairól szóló, 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosítása. Ezen túlmenően megtekinthető a földtulajdonosi gyűlésekre szóló meghatalmazás minta, amellyel a gyűlésen részt venni nem kívánó vagy nem tudó földtulajdonos képviseletére mást meghatalmazhat.

Nemcsak a szociális szakma, hanem az egész társadalom érdekében sztrájkol kedden az ágazat

2020. október 27. 07:55
A szociális ágazat dolgozóinak küzdelme jelenleg nem oly látványos, és nem kap olyan figyelmet, mint pl. az SZFE hallgatóié és dolgozóié, pedig szakma- és jogtörténeti szempontból is jelentős évet tudhatunk magunk mögött.