Itt a kormány terve: megvan, mikor döntenek az élelmiszerárstop sorsáról

2023. január 12. 12:49
Az élelmiszer-árstop április 30-ig érvényes, a továbbiakról pedig szintén áprilisban dönt majd a kormány. Parragh László kijelentette, hogy a hatósági árak kivezetését meg kell tervezni. A GKI vezérigazgatója szerint is számos indok szól az árstop kivezetése mellett, a legfőbb az, hogy áruhiány alakult ki több termék esetében is.
Itt a kormány terve: megvan, mikor döntenek az élelmiszerárstop sorsáról
Februárban vezették be az élelmiszer árstopot, és a kormány tervei szerint április végéig érvényben is marad. Parragh László ugyanakkor a Magyar Nemzetnek azt mondta: lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését. Az iparkamara elnöke szerint kezdenek összeállni az ehhez szükséges feltételek. Mint mondta, ilyen az infláció és a forint árfolyamának kedvező alakulása, de ide sorolható a növekedés és a fogyasztás visszaesése is. A GKI vezérigazgatója úgy véli, ha Parragh László az ársapka kivezetéséről beszél, akkor az eddigi tapasztalatok alapján a kormány már gondolkodik az intézkedésen - írja az ATV.
 
A szakember úgy véli, hogy sok érv szól mellette. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte: csütörtöktől a falausi kisboltok pályázhatnak működési költségeik támogatására. Ebben az esetben olyan üzlettulajdonosok pályázhatnak, akik 2000 fő alatti településen működtetnek napi fogyasztási cikkeket és alapvető élelmiszereket árusító boltokat. Az elnyerhető támogatás összege üzletenként 1 és 3 millió forint között van.
 
forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Idén is versenybe szálltak a minőségi pálinkák

2023. február 07. 19:30
A magyar pálinka kivívta magának a sikereket, nem véletlen, hogy az egyes számú hungarikumként tartjuk számon – mondta Nagy István a 13. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny díjátadó gáláján.
 
A miniszter kiemelte, hogy a debreceni esemény a Kárpát-medence legnagyobb pálinkaversenye. A megmérettetésen használt 100 pontos bírálói rendszer széles és mély lehetőséget ad a pálinkák és párlatok közötti különbségtételre, a legjobb minták kiválasztására. A versenyre nevező kereskedelmi főzdék, bérfőzdék, bérfőzetők és főzőmesterek, magánfőzök kiváló minőségű pálinkákkal és párlatokkal neveztek idén is, méltón képviselve mindazt, amit a verseny neve, a Quintessence szó jelent – legjava, a lényege, a netovábbja valaminek – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

KIEMELT JELENTŐSÉGŰ A HAZAI AGRÁRTERMÉKEK NÉPSZERŰSÍTÉSE

2022. december 12. 09:50
Az oltalom alatt álló elnevezések rendszere az a kiemelt eszköz a Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül, amellyel a bejegyzett földrajzi árujelzőt viselő agrártermékeket jogszerűen lehet védeni és népszerűsíteni – jelentette ki Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Termelői Közösségek Napján, dec.8.-án, csütörtökön.