Jó hír a Dunaferr dolgozóinak
2023. március 08. 11:54
Néhány napon belül érkezik a februári bérük – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Czomba Sándor kiemelte, fontos a gyárban dolgozók munkahelyének megőrzése, ezért döntött úgy a kormány, hogy fél évig átvállalja a munkabéreket. Ez 16 milliárd forint, amelyből már 7 milliárd forintot kifizettek.
Az államtitkár úgy vélte, ha a Dunaferr bedől, akkor a teljes térség óriási probléma előtt áll, a magyar kormány ezt látva több lépést is tett, jelenleg is zajlanak a tárgyalások a gyár további működtetéséről.
Ugyanakkor jelezte, a Dunaferr hosszú évek óta tolja maga előtt azokat a problémákat, amelyek az elhibázott privatizáció kapcsán felmerültek.
Czomba Sándor a műsorban beszélt a mobilitási támogatásról, amellyel azokat akarják segíteni, akik tartózkodási helyüktől több tíz kilométerre találnak munkalehetőséget.
Részletezte, hogy fél éven át, 10 kilométerenként durván 10 000 forintot kapnak havonta utazási költségeik támogatására azok, akiknek a tartózkodási helye és a munkahelye 10 és 60 kilométer közti távolságra van.
Amennyiben ez a távolság meghaladja a 60 kilométert, akkor lakhatási támogatást ajánlanak fel, amely szintén hat hónapra szól, havi összege pedig nagyjából 160 ezer forint.
Szólt a közfoglalkoztatásból kilépők versenyszférában elhelyezkedését segítő programról is.
Az elmúlt tíz év folyamatos és tervszerű foglalkoztatás-, illetve gazdaságpolitikája tette lehetővé, hogy most Magyarországon a foglalkoztatottak száma eléri a 4,7 milliót – jelentette ki.
forrás: infostart.hu
Kapcsolódó cikkek
Újabb béremelési hullám indulhat Magyarországon: így számolnak a munkahelyek
2022. november 14. 10:20
A 2021-ben jellemzően optimista hozzáállást követően a magyarországi vállalatok idén nagyobb arányban várnak gazdasági visszaesést jövőre, de a cégek fele még így is növekedésre számít 2023-ban. Az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt viszont gyakran ellentétes hatásokat mérlegelve kell döntéseket hozniuk az emberi erőforrás területén is. 2023-ra a megkérdezett cégek 63 százaléka tervez bérfejlesztést, amely arány 3 százalékkal marad el az előző évhez képest – mutatott rá a Profession.hu friss HR Körkép 2022 című tanulmánya.
Özönlenek a fehér-orosz, mongol, kazah melósok az országba: ezek a városok a célpontjaik
2023. február 06. 14:51
Az elmúlt 7-8 évben megsokszorozódott a külföldi munkavállalók száma a magyar vidéken is. A koronavírus átmenetileg megakasztotta a növekedést, de azóta elindult a visszarendeződés. Ma már az ország számos pontján jelen vannak a külföldi munkavállalók, Szabolcs-Szatmár-Beregben ugyanúgy, ahogy például Vasban. Hogy boldogulnak nálunk? Ilyen fizetési feltételekkel és ingyen szállással nem találni magyar munkavállalókat? Mennyire sikeres a külföldiek beilleszkedése? Többek között erről is kérdeztük a hazai munkaerőközvetítő cégek szakembereit.

