Kedvező lehetőséget kapnak az agrárvállalkozások

2019. május 15. 07:56
Kedvező lehetőséget kapnak az agrárvállalkozások: állami támogatással igénybe vehető lízingfinanszírozással korszerűsíthetik a gépparkjukat egy április végén megjelent rendelet alapján.

A jogszabály a feltételeknek megfelelő agrárvállalkozásoknak új gépek, például traktorok beszerzésére kötött lízingkonstrukcióhoz biztosít támogatást, amely a kamattartalom 50 százalékáig terjedhet. „Kedvező, hogy a Magyar Nemzeti Bank NHP Fix programjában elérhető konstrukciókra is vonatkozik a támogatás. Fontos feltétel, hogy az év végéig megkötött lízingszerződésekhez igényelhető a kamattámogatás” – emelte ki Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

aratás naplementében

Kép: SXC

A lízingcégek arra számítanak, hogy sok agrárvállalkozás éppen az állami támogatás miatt él majd a finanszírozás lehetőségével, és az új gépek segítségével a korábbinál hatékonyabb, versenyképesebb cégekké válhatnak.

Szintet léphetnek a kkv-k az új hitel segítségével
Főként új gépek és berendezések beszerzésére vennék igénybe a kkv-vezetők a megújult Növekedési Hitelprogramot (NHP), amely januárban indult el NHP Fix néven – derült ki a Budapest Bank kutatásából.

A támogatás élénkülést hozhat a mezőgazdasági gépek finanszírozásában, amely egyébként a magyar lízingpiacon belül évek óta az egyik legstabilabb szegmens.  2018-ban az agrárgépek beszerzésére 82 milliárd forintot helyeztek ki a tagvállalatok.

piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek

A hatékonyság növelése a magyar mezőgazdaság legfontosabb kérdése

2019. november 20. 08:06
A hatékonyság és a versenyképesség növelése a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar egyik legfontosabb kérdése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter egy keddi konferencián Budapesten.

Hatodszorra kerül a MagyarBrands díj a Magyar Mezőgazdasághoz

2021. október 13. 08:42
Az idén 30 éves Magyar Mezőgazdaság Kft. a „Magyar Mezőgazdaság” márkájával a „Kiváló Üzleti Márka” kategóriában elnyerte a megtisztelő MagyarBrands 2021. díjat.