Megállíthatatlan a munkabalesetek számának növekedése?

2017. június 20. 09:03
A napokban adta ki a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya tájékoztatóját, a 2017 I. negyedévi munkabelesetek számszerű alakulásáról. E szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest ismét növekedett a munkabalesetek száma. 
 
2016 I. negyedévében 4633 volt a három napot meghaladó munkabalesetek száma, 2017 I. negyedévében ez a szám 4646 –ra emelkedett. A halálos munkabalesetek száma drasztikus emelkedést mutat. Amíg 2016 I. negyedévében 16 munkás vesztette életét, addig ez a szám 2017 I. negyedévében 22 –re emelkedett.

Fontos feladata volt korábban a Szakszervezeteknek a munkahelyeken az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkafeltételek felügyelete, azonban a 2012 évi I. tv. (Munka törvénykönyve) a Szakszervezetek ezen jogosítványát már nem biztosította. A baleseti statisztika egyértelműen igazolja, hogy a Mt. változása utáni időszakban folyamatosan növekszik a munkabalesetek, azon belül is a halálos balesetek száma. A törvény alkotóknak el kellene gondolkodni ezen a tényen.
Munkavédelmi jogszabály- és szabványváltozások: 2017. május  

A változások közül az alábbi jogszabályok emelhetők ki:
6/2017. (V. 5.) NGM rendelet egyes műszaki biztonsági tárgyú miniszteri rendeletek
módosításáról - Megjelent: MK 2017/65. (V. 5.) - Hatályos: 2017. 05. 20., 2017. 05. 24., 2018. 04. 21.
Többek között az alábbi jogszabályt módosítja:
· 22/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet egyes gázfogyasztó készülékek kialakításáról és megfelelőségének tanúsításáról.
A módosító NGM rendelet a gáz halmazállapotú tüzelőanyag égetésével üzemelő berendezésekről és a 2009/142/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i 2016/426 (EU) európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
10/2017. (VI. 1.) BM rendelet az egyes tűzvédelmi tárgyú belügyminiszteri rendeletek módosításáról - Megjelent: MK 2017/80. (VI. 1.) - Hatályos: 2017. 06. 16.

A módosítás az alábbi négy jogszabályt érinti:
· 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről.
Pontosították a Tűzvédelmi Szabályzat elkészítésére, alkalmazására, átdolgozására, tartalmára, valamint a munkavállalókkal történő ismertetésre vonatkozó szabályokat. Az ismertetés (oktatás), illetve ennek tudomásulvétele elektronikus úton is történhet.
Jelentősen módosult a Tűzriadó tervre vonatkozó előírás blokkja.
A háromnál több építményszinttel rendelkező és tíznél több lakó- és üdülőegységet magában foglaló épületet, épületrészt illetően megjelentek az ún. Tűzvédelmi Házirendre, kiadási kötelezettségére (a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, ezek hiányában az épület, épületrész tulajdonosa köteles írásban kidolgozni), tartalmára, továbbá naprakészen tartására vonatkozó szabályok.
E rendeletnek az egyes tűzvédelmi tárgyú belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 10/2017. (VI. 1.) BM rendelettel (Módr1.) megállapított rendelkezéseit – a 2. §-ban, a 4. § (4) és (5) bekezdésében, a 4/A. § (2a) bekezdésében foglaltak kivételével – a Módr1. hatálybalépését követően készített vagy módosított Tűzvédelmi Szabályzat vagy Tűzvédelmi Házirend esetében kell alkalmazni.


· 73/2015. (XII. 21.) BM rendelet a beépített tűzjelző, illetve tűzoltó berendezések létesítésének, használatbavételének és megszüntetésének engedélyezésére irányuló hatósági eljárás részletes szabályairól.
A létesülő vagy telepített beépített tűzjelző berendezés, illetve a beépített tűzoltó berendezés létesítése, átalakítása, bővítése, használatbavétele vagy megszüntetése iránti kérelmet továbbra is írásban kell a tűzvédelmi hatósághoz benyújtani, azonban a kérelem tartalmára és mellékleteire vonatkozó szabályokat pontosították.


· 44/2011. (XII. 5.) BM rendelet a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról
A BM rendelet 10. § (4) bekezdésében a „keletkezésének oka” szövegrész helyébe a „keletkezéséhez vezető folyamat” szöveg lép.


· 47/2011. (XII. 15.) BM rendelet a tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályairól.
A fontosabb változások a következők:
Pontosították a szakértői tevékenység tűzvédelmi szakterületére, a vizsga időpontjára, továbbá a szakértői vizsgára való jelentkezés tartalmi elemeire vonatkozó előírásokat.
Sikertelen vizsga esetén változatlanul egy alkalommal ismételt vizsga tehető, ezt azonban a sikertelen vizsga után 90 napon belül le kell tenni (korábban a 90 napos megkötés nem szerepelt). - Pontosították az ismétlő vizsga jelentkezési feltételeit.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Három tipp CSR tevékenységre, ha úgy érzed, a céged sajnálja rá a pénzt!

2018. március 22. 10:39
A CSR-nek számos definíciója létezik. Én abból a megközelítésből szeretek kiindulni, ami valahogy úgy fogalmaz: a törvényi és etikai előírásokon túlmenően a vállalat biztosít valamilyen kedvezményt, valami pluszt a társadalomnak. Ez alapján sajnos nem tölthetett el a büszkeség és elégedettség érzete. Ha volt is CSR tevékenység, akkor is amolyan klasszikus top-down hozzáállással valósult meg. Azaz a dolgozók nem lettek bevonva a vállalat etikai politikájának kidolgozásába, nem volt ráhatásunk arra, hogy kit, miért, hogyan támogat a vállalat. Sőt, maga a támogatás sem kapott nagy publicitást cégen belül. Ezért mi (dolgozók, üzemi tanács) sem vontuk be a céget a felelősségvállalási programjainkba! Persze ez így nem teljesen igaz, viszont én itt most a felelősségvállalás ama szeletéről fogok írni, amit mi dolgozók alulról építkezve valósítottunk meg.

Jelentős kárt okoz az élelmiszeráfa-csalás

2017. október 16. 11:46
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói – írja a pénteki Magyar Idők.