Megjelent a zöld civil szervezeteket támogató Zöld Forrás pályázat 2017. évi kiírása

2017. március 23. 08:14
Magyarország környezetpolitikai céljainak – úgy mint a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos-, hatékony- (fenntartható) használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása – a Nemzeti Környezetvédelmi Program ad átfogó keretet. A civil szervezetek kiemelkedő szerepet vállalnak abban, hogy e célkitűzések teljesüljenek.

A Földművelésügyi Minisztérium ezúton meghirdeti a fentieknek megfelelő civil feladatvállalást segítő Zöld Forrás pályázatot. Támogatási igényt közhasznú környezet- vagy természetvédelmi célú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) nyújthatnak be a Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz illeszkedő, annak megvalósítását elősegítő projektterveikre.

A Zöld Forrás pályázat keretösszege 70 millió forint. A pályázatokat 2017. március 22-től 2016. április 21-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy jelentkező legalább 600 ezer, legfeljebb 2 millió forint összegre pályázhat.

A pályázati felhívás szövegét, a pályázati adatlapot, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót 
itt érhetik el.

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Sikeres pályázást kívánunk!

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Mintegy 1500 milliárd pályázatot hirdetnek meg idén a gazdáknak

2021. február 09. 09:24
Mintegy 1500 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a gazdák és az élelmiszeripar számára az idén a vidék megerősítése és versenyképességének növelése, valamint a foglalkoztatás bővülése érdekében - mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna Magyar Gazda című, hétfői műsorában.

Erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások támogatása

2020. november 23. 08:58
November 13-án módosult Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások című (VP5- 8.5.1.-17 kódszámú) felhívás dokumentációja. A legfontosabb változás: a rendelkezésre álló forrás 4,7 Mrd Ft-ról 7,95 Mrd Ft-ra módosult.