Megjelent az NTAK szakaszos bevezetéséről szóló rendelet, haladék a kisebb cégeknek

2023. június 27. 17:23
Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.
 
Megjelent az NTAK szakaszos bevezetéséről szóló rendelet, haladék a kisebb cégeknek
A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében 2023. július 1-től az NTAK-ba kizárólag azok a törvényben jelzett vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői kötelesek a forgalmi statisztikai adatok továbbítására, amelyek vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. Fontos, hogy az árbevétel megállapításakor az azonos szolgáltatóhoz tartozó üzletek bevételeit nem kell egybeszámítani. A kötelezettségnek a turisztikai vállalkozások saját, NTAK adatszolgáltatásra hitelesített vendéglátó vagy jegykezelő szoftverükön keresztül tehetnek eleget.
 
„Ezek a vállalkozások többségükben ma is használnak az értékesítéshez vendéglátó vagy jegykezelő szoftvereket. Számukra tehát a július 1-jén induló kötelező adatszolgáltatás nem jelent változást a napi üzletmenetben. Az NTAK adatszolgáltatási folyamat automatikusan zajlik, így a szolgáltatók számára nem okoz többletmunkát. A halasztásnak köszönhetően több tízezer turisztikai vállalkozás számára további fél év áll rendelkezésre a megfelelő felkészülésre. A szakaszos bevezetés korábban a szálláshelyek esetében is eredményesnek bizonyult" – emelte ki Suhajda-Molnár Anikó az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
 
A rendelet értelmében a 12 millió forintot elérő, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.
 
Azoknak a vendéglátó üzleteknek és turisztikai attrakcióknak, amelyeknek vendéglátásból, illetve jegyeladásból származó nettó árbevételük 2022-ben nem érte el a 12 millió forintot, nem kell adatot szolgáltatniuk az NTAK-ba a rendelet szerint.
 
Nem módosulnak viszont az NTAK regisztrációra vonatkozó szabályok, így továbbra is minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára kötelező a regisztráció. Az MTÜ adatai szerint idáig már több mint 25 000 adatszolgáltató regisztrált az NTAK-ba.
 
Az MTÜ számos eszközzel segíti a szolgáltatókat a tájékozódásban. Fordulhatnak telefonon és e-mailen keresztül is az éjjel-nappali ügyfélszolgálathoz a hét bármely napján, vagy személyes tanácsadásért a helyileg illetékes Tourinform irodák munkatársaihoz. A regisztrációval és az adatszolgáltatással kapcsolatosan az érintettek minden információt megtalálhatnak az info.ntak.hu oldalon.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Megépült az összes tervezett Ipoly-híd Szlovákia és Magyaroszág között

2024. január 12. 17:17
Magyarország a jövőben is elkötelezett amellett, hogy minél több határátkelési pontot létesítsen Szlovákiával - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a magyarországi Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között 2,9 milliárd forintból épült új Ipoly-híd projektzáró eseményén.

Új kilátóból csodálhatjuk a tájat a Balatonon

2023. január 19. 10:15
A felső szintről tiszta időben a Keszthelyi-öböl, az északi part tanúhegyei, a Badacsony és a fonyódi dombok is láthatók.
 
A Balatonberény gyöngyszemének számító Csicsergő-félszigeten átadták a település új kilátóját, a Madárlest. A kivitelezése tavaly történt, december óta a közönség számára látogatható – írja a csodalatosbalaton.hu.