Megjelentek a falusi csok részletei

2019. május 15. 07:52
Megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A most megjelent részletszabályozás az általános csok-rendeletet egészíti ki, július 1-jétől hatályos, egyelőre három évre szól.

Megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A most megjelent részletszabályozás az általános csok-rendeletet egészíti ki, július 1-jétől hatályos, egyelőre három évre szól, de folyamatosan ellenőrzik a falusi csok hatásait,

és legkésőbb három év múlva döntenek arról, folytatódjon-e a rendszer, bővüljön-e a települési kör.

Gyopáros Alpár kormánybiztos az általános csoktól eltérő szabályokat ismertetve egy sajtótájékoztatón elmondta: ha valaki a falusi csokot akarja igénybe venni használt lakás vásárlására, egyidejűleg korszerűsítésére, illetve bővítésére, akkor ugyanazt a támogatási összeget kaphatja, mint az általános csoknál új ház építésére. Vagyis egy gyermek esetében 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió, három gyermek esetében pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás. Az esetleges árfelhajtó hatás csökkentése érdekében ugyanakkor ingatlanvásárlásra ezeknek az összegeknek legfeljebb a fele fordítható, a fennmaradó rész pedig bővítésre vagy felújításra.

Fotó: MTI/Farkas Melinda

A falusi csok – az említett támogatási összegek fele – meglévő lakás korszerűsítésére, bővítésére is igényelhető. Ezen felül kettő, három vagy több gyermek vállalása esetén állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok: kombinált vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, legalább három gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére pedig az összeg ezek fele, azaz 5 millió, illetve 7,5 millió forint lehet.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a falusi csok országosan elérhető lesz minden tanyán, ahol van lakóingatlan.

Elmondta továbbá, hogy a visszaélések kiszűrése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor: Itt nem megszorítások vannak, nem az emberekkel, a mezőgazdasággal fizettetik meg a válság árát

2022. július 08. 08:08
A miniszterelnök az agrárkamara tanácskozásán azt fejtegette, hogy a kormány megállapodna az Európai Unióval, de ennek legfőbb akadálya a „baloldal”. 

Lázár János: az agrárszektor az elmúlt harminc év legnagyobb vesztese

2021. január 27. 08:05
Az elmúlt harminc év legnagyobb vesztesének nevezte az agrárszektort Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ért felelős kormánybiztosa, aki szerint a következő uniós ciklus az utolsó pillanat, amikor egy harmincéves mulasztását pótolhatja Magyarország. A gödöllői agráregyetem kuratóriumának tagjaként arról is beszélt, hogy új, tízezer férőhelyes modern kampusz épül Gödöllőn, a képzés pedig kibővül az élettudományi ismeretekkel, mint mondta ez lesz a magyar felsőoktatás következő tíz évének legnagyobb beruházása.