Megnyitotta kapuit a kétnapos PREGA Konferencia és Kiállítás
2023. február 08. 12:42
Az agrárium kihívásait csak a technológiai megújulás képes kezelni.
Szerda reggel nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit Budapesten a PREGA Konferencia és Kiállítás, Magyarország precíziós gazdálkodással és agrárdigitalizációval foglalkozó szakmai fóruma. A kétnapos rendezvény több mint 800 résztvevője 12 szekcióban és 3 workshopon mintegy 100 előadóval találkozhat, miközben az előadások szüneteiben 46 kiállítási standon ismerheti meg az agrárium digitális átállásához kapcsolódó legújabb fejlesztéseket, megoldásokat.

Az Agroinform.hu szervezésében megvalósuló rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter, kiemelt szakmai partnere pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A PREGA idén a digitalizáció eszközeivel (például: drónok, szenzorok, szoftverek, robotok) segített hatékonyabb mezőgazdasági termelést, illetve a már bevált precíziós gazdálkodási tapasztalatok bemutatását helyezte fókuszába. A rendezvényen részt vevő nagyszámú agrárvállalati döntéshozó közvetlenül tájékozódhat a digitalizációval foglalkozó szakemberek szolgáltatásairól, illetve kutatási eredményeiről.
Soha nem látott gyorsasággal alakul át az agrárium
A rendezvényt megnyitó Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a megerősödő kihívások – például a sokkal hektikusabbá váló piacok, a szigorodó uniós zöld előírások és az ellátási láncok akadozása – a gazdálkodókat szükségszerűen a technológiai megújulás felé tereli. A precíziós átállást célzó, 2021-ben indított pályázat 2700 gazdálkodót segített 200 milliárd forintnyi támogatással. A kormányzat a következő támogatási időszakban is elkötelezetten fogja elősegíteni a versenyképesség erősítését, amely az eszközök biztosításán túl a képzési, tanácsadási tevékenységekre is kiterjed.
Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságot is érintő technológiai forradalom, az agrárium korszakváltása ma már nem csak egy szűk felhasználói kört érint. Hozzátette, hogy a légi fotók helyét mára műholdképek vették át, az adminisztrációt okoseszköz-alkalmazások támogatják, de a fejlesztések csak akkor lehetnek igazán eredményesek, ha maguk a felhasználók is fejlődnek, új ismeretekre tesznek szert.
Nélkülözhetetlen a fejlesztési tanácsadás
Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezetője elmondta, hogy talán soha nem volt ennyire igénye a gazdálkodóknak a fejlesztési tanácsadásra. Az elmúlt években nagyon sok innováció jelent meg a mezőgazdasági gépekben, ám ezek kihasználásához szükség van a kezelési ismeretek professzionális átadására is. A precíziós technológia emellett szakszerűen előállított adatok tömegét is igényli, amelyeket pontosan fel is visznek az alkalmazásokba.
Zahorán Zalán, a KITE Zrt. vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a piacokat jellemző volatilitás várhatóan a következő években is fennmarad. Miközben számos tényezőre, így az időjárásra sincsen ráhatása a gazdálkodóknak, amit befolyásolni lehet, arra a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani. Elmondta azt is, hogy bár a gépgyártási kapacitások kezdenek globálisan helyreállni, a gépmegrendeléseknél továbbra is hosszú a várólista, így a megalapozott beruházási döntéseket továbbra is időben meg kell hozni.
Hogyan alkalmazhatók a precíziós technológiák a gyakorlatban?
Csepregi Attila, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője a precíziós technológiák gyakorlati felhasználásának tapasztalatai közül azt emelte ki, hogy a beszerzési költségek meredek emelkedésének időszakában, a jelenlegi kedvezőtlen kamatkörnyezetben bizonytalanná vált a precíziós beruházások gyors megtérülése. Megalapozott fejlesztési stratégiára, a fontossági sorrendek felállítására elengedhetetlenül szükség van. Az eredményesség kapcsán rámutatott a kezelő személyzet kulcsszerepére: velük szemben az érzék és munkabírás helyett a tudás és a jó helyzetfelismerés vált a legfőbb követelménnyé. Nem lehet túlbecsülni a képzés fontosságát, amelynek a technológia gyors fejlődése miatt folyamatosan frissülő ismereteket kell átadnia.
A Konferencián átadták a Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület által 2021-ben létrehozott Agrárgazdaság Digitalizációjáért Díjat, amelyet minden évben az agrárgazdaság digitalizációját oktatási, kutatási, innovációs, illetve közpolitikai tevékenységgel kiemeledően támogató személyeknek ítélnek oda.
A díjat idén Balogh Sándor, a tépei Balogh Farm ügyvezetője, Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke, valamint Dr. Mikus Gábor, a Lechner Tudásközpont Térbeli Szolgáltatások Igazgatósága Távérzékelési főosztályának vezetője vehette át.
A konferencián nem csupán hazai, hanem külföldi szakértők is bemutatkoztak. John P. Fulton, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (ISPA) elnöke, a The Ohio State University professzora a az optimális nitrogéngazdálkodásról és a változtatható vetőmagmennyiségről tartott előadást, Kit P. F. Franklin (Harper Adams University) pedig annak részleteibe avatta be hallgatóságot, hogy miként valósította meg kollégáival – a világon elsőként –, hogy emberi kéz érintése nélkül, autonóm, távvezérelt eszközökkel műveljenek meg egy adott mezőgazdasági területet.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Türkmén lovak európai tenyészszemléje Bábolnán
2024. július 15. 14:49
Megrendezésre került a Türkmenisztánból származó akhal-teke fajtájú, sztyeppei lovak kétnapos tenyészszemléje és Európa Bajnoksága szombaton Bábolnán.
A MAGOSZ és a NAK minden eszközzel fellép Brüsszel romboló intézkedésével szemben
2024. február 02. 17:26
A MAGOSZ és a NAK határozottan elutasítja az Európai Bizottság minap előterjesztett intézkedését, amellyel újabb egy évvel meghosszabbítanák az ukrán élelmiszerek korlátozás nélküli teljesen szabad behozatalát. Ez ellen minden létező eszközzel, a leghatározottabban fel fognak lépni a magyar gazdák! – írja közös közleményében a két szervezet.