Most kell megmetszened az egrest! Nehogy kihagyd!

2024. február 19. 16:50
Az egres akkor terem bőségesen, ha nem feledkezünk meg a téli metszéséről! Most még időben vagyunk!
 
Télen már várjuk a tavaszt, hogy végre kimehessünk a kertbe, de azért azzal is tisztában vagyunk, hogy rengeteg feladat hárul majd ránk akkor. Azonban vannak olyan feladatok, amelyeket még ilyenkor, a tél végén kell elvégezni. Ha tél, akkor pedig metszés. Persze nem minden növényt szabad ilyenkor metszeni, azonban például az egres is azok közé tartozik, amelyeket feltétlenül érdemes. A téli metszés ugyanis bővebb termést eredményez. Így hát csak akkor hagyjuk el, ha nem szeretjük az egrest.
Most kell megmetszened az egrest! Nehogy kihagyd!
A téli metszés fontossága
A metszés nagyon hasznos kerti munka, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan kerül rá sor. Ugyanis, ami az egyik növénynek elengedhetetlen a bő terméshez és a túléléshez, az a másikat esetleg elpusztítja. Ha kellő időben és mértékben végezzük, megalapozzuk a bőséges termést, és még a betegségek nagy részétől is meg tudjuk védeni a növényeinket. Így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk vele, miért fontos a téli metszés, és mely növényeink számára hasznos.
 
A gyümölcsfák téli metszése, például az alma- és a körtefa esetében azért fontos, mert ezáltal minél több termést tudnak majd hozni. A metszést úgy kell végezni, hogy a korona ágai azonos távolságra legyenek egymástól. Ekkor kell eltávolítani a vízhajtásokat, és a beteg, vagy elszáradt ágakat is.
 
De nem csak a gyümölcsfákat, a gyümölcsöt termő bokrokat is télen kell megmetszeni. A kék áfonyát, az egrest és a ribiszkét is ekkor fiatalítjuk meg, vagyis ekkor kerül sor az öreg vesszők eltávolítására. Ezzel szép formát tudunk kialakítani és hozzájárulunk a növény egészséges fejlődéséhez. A platánok metszése is most aktuális. A platánt fenyegető platánrák már a fán ejtett kisebb sebeken keresztül is képes behatolni, ezért fontos, hogy a metszőollót mindig fertőtlenítsük le, és kezeljük a keletkezett sebeket.
 
A rózsák közül is sokakat kell megmetszeni télen. Ilyenek a teahibrid rózsák, a bokorrózsák, illetve a kúszó- és futórózsák. Fontos, hogy a vékony, gyenge vesszőket kell a legjobban visszametszeni. A metszés végén a növény magassága 15-45 cm között kell, hogy legyen. A lombhullató cserjéket, mint amilyen a cserszömörce vagy a magnólia, szintén ilyenkor érdemes megmetszeni. Ekkor tehetünk ellene, hogy ne legyenek túl magasak és terebélyesek.
 
Ezt tartsd be a téli metszés során
Nagyon fontos, hogy a metszés igazán alapos legyen. Ilyenkor, lomb híján, átlátjuk a növény összes ágát, így nagyon könnyen megtalálhatjuk a beteg, korhadt ágakat, amelyeket feltétlenül távolítsunk el. Így a növény teljes mértékben a terméshozatalra tud koncentrálni, és nem fecsérel el felesleges energiákat az idős és beteg ágak táplálására. Szintén többletenergiát kap a növény ahhoz is, hogy egészséges gyökérzetet növesszen magának.
 
Ha alapos munkát végzünk, a korona nem csak szép és egészséges, de jól átlátható is marad, hiszen a keresztirányú hajtások eltávolításával azok nem tudják már megfosztani a növényen érni kívánó termést a fénytől. De nem csak ezt tudjuk elérni a helyes téli metszés segítségével. Még abba is bele tudunk szólni, hogy hol legyenek majd virágok a növényen.
egres kertben
Ez azért fontos, mert egyenletessé tudjuk tenni a termés elhelyezkedését, így azt egyenlő mértékben éri a napfény és a levegő. Ráadásul a finom gyümölcs létráról, vagy talajról is könnyedén elérhetővé tud válni. A betegségeket is könnyebb megelőzni, hiszen könnyen észrevehetjük a növény beteg részeit és gyorsan el is tudjuk távolítani azokat.
 
Az egres téli metszése
Az egres téli metszése igazán gyümölcsöző. Ha ugyanis rászánjuk az időt és alaposan elvégezzük a munkát, a terméshozama jóval nagyobb lesz, mint korábban. Az egres, vagy más néven a piszke, pöszméte vagy köszméte, az idősebb ágakon terem gyümölcsöt, és nem az új hajtásokon. Ezért nagyon fontos, hogy soha ne metsszük vissza túlságosan, hiszen akkor egres nélkül maradhatunk.
 
Mivel az egres a fás hajtásokon, a termőágakon terem, az oldalhajtásokat egy-két rügyszemnyire szabad csak visszametszeni. Ha azt szeretnénk, hogy a bokor sűrű maradjon, a törzset egyharmad részben, az ágakat egynegyed részben vágjuk vissza. Arra azonban ügyeljünk, hogy minden olyan ágat metsszünk le, amely nem bírná el a termés súlyát.
 
Ilyenkor van lehetőségünk átnézni a növényt, és eltávolítani a száraz, elhalt, sérült és beteg ágakat. A metszés után jutalmazzuk meg a növényt, és dolgozzunk be komposztot a töve köré a földbe.
 
Ismerd meg az egrest
Az egres európai eredetű gyümölcs. Már a görögök és a rómaiak is nagyon szerették, a britek körében pedig olyannyira kedvelt lett, hogy még úgynevezett egres klubokat is alapítottak. Franciaországban azonban annyira nem fogyasztják gyakran, hogy még rendes neve sincs. Makrélához való ribizlinek hívják, mivel szinte csak a makrélához készített mártásként fogyasztják.
 
Az egres a ribiszkefélék családjába tartozik. Termése az egészen kis méretűtől akár szilva nagyságúig is képes megnőni. Amíg nem érett, addig nagyon savanyú az íze, viszont éretten nagyon finom, ám ekkor is kemény marad a húsa.
 
Hazánkban ismertebb fajtái a szentendrei fehér, a zöld óriás, a pallagi óriás és a gyöngyösi piros. Az egres május végétől június első feléig szedhető.
 
Az éretlen egrest magas pektin tartalma miatt az élelmiszeriparban dzsemek szilárdabbá tételére használják. Házilag azonban várjuk meg, amíg beérik, és utána fogyaszthatjuk nyersen, vagy készíthetünk belőle befőttet, gyümölcslevest, vagy mártást.
 
Ezért egyél egrest
A köszméte energiatartalma nagyon alacsony. Ellenben sok A-, B1- és C-vitamin, kálium, kalcium, foszfor és niacin van benne. Segíti az emésztést, ezért nagyon egészséges húsok köreteként fogyasztani, akár mártás formájában is. Jó hatással van a szívre, a májra és a vesére. A gyümölcs nagyobb mennyiségben való fogyasztása azonban hasmenést okozhat. Pektintartalma azonos az almáéval, így igen magas.
 
Így termeszd az egrest
Az egres az igénytelen gyümölcsfajok közé tartozik, így könnyű termeszteni. Fényigénye alacsony, a hideget jól tűri, a nagy meleget viszont már annál kevésbé. A legjobb termést jó vízellátású, tápanyagban gazdag talajban hozza. A vízellátására viszont folyamatosan oda kell figyelni.
 
Az egrest ősszel kell elültetni. Egy bokornak körülbelül 1,5-2 négyzetméternyi területre van szüksége. Ültetés előtt egy-két órára be kell áztatni, hogy visszanyerje a növény az elveszett nedvességet. A talajt 40-50 cm mélyen fel kell lazítani. A bokrokat 40×40 cm széles és 60 cm mély gödörbe célszerű ültetni, melybe tegyünk komposztot, vagy érett trágyát. Ezt fedjük le földdel, hogy közvetlenül ne érintkezzen a gyökerekkel, mert azok könnyen elrothadhatnak a hatására. Ezután iszapoljuk be, vagyis bő vízzel öntözzük meg, majd talajszintig töltsük vissza a kiásott földet, és tömörítsük azt.
 
Tavasszal 3-4 rügyre vissza kell metszeni a frissen ültetett egrest, hogy a gyökérzete alaposan megerősödjön. A fiatal vesszőkből a legerősebbeket hagyjuk meg. Ha nagyon vékonynak tűnik a fiatal bokor, érdemes 2 helyen karóhoz rögzíteni, a koronánál és a törzsénél.
 
Bőséges termést kívánunk!
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

HAGYOMÁNY ÉS HALADÁS: GEORGIKON

2022. november 28. 12:16
Idén ünnepli fennállásának 225. évfordulóját a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusa.
 
A keszthelyi campus azóta, amióta gróf Festetics György 1797-ben megalapította, önálló egyetemként létezett, majd 2000-től a Pannon Egyetem részeként működött, tavaly óta pedig a hazai agrárképzés újonnan létrehozott csúcsintézménye, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusaként működik tovább.

Március 1-től pályázható ez a vissza nem térítendő támogatás

2023. március 01. 11:44
A minőségrendszerekhez történő csatlakozás támogatásának célja a magasabb minőségű termékek előállításából fakadó többletkiadások kompenzálása.
 
Megjelent a “Mezőgazdasági termelők EU-s és nemzeti minőségrendszerekhez történő csatlakozásának támogatása” című (VP3-3.1.1-22 kódszámú) felhívás - írja a fruitveb.hu