Nagy István: Beszéljenek a tények és a számok

2023. szeptember 12. 17:05
„A kormány a magyar agráriumra stratégiai ágazatként tekint. Nézzük, hogyan is áll valójában az agrárium! Beszéljenek a tények és a számok” – írta Nagy István, agrárminiszter a közösségi média oldalán
Nagy István: Beszéljenek a tények és a számok
2022-ben olyan rendkívüli kihívásokkal kellett szembenéznünk, mint:
 
  • az orosz-ukrán háború
  • a magas input és energiaárak
  • a történelmi léptékű aszály
Éppen ezért a 2022-es termelékenységi adatok nem tükrözik az ágazat tényleges teljesítményét, azokból nem érdemes következtetést levonni éppen ezért nézzük is meg az elmúlt időszakot – írta a miniszter.
 
Hozzátette:
 
„A 2021. évre vonatkozó adatok alapján a magyar mezőgazdaság egy hektárra jutó hozzáadott értéke 764 euró volt, amely a tagországok között a 18. legjobb eredmény vagyis meghaladta többek között Svédország, Lengyelország és Csehország értékét is”.
 
Fontos kiemelni, hogy „a magyar termelékenység az unió százalékában 2010 és 2021 között 41-ről 64 százalékra emelkedett, ami azt mutatja tehát, hogy jelentős előrelépést sikerült elérnünk” – emelte ki.
 
Hazánk agrárkivitele messze meghaladja a behozatalát, Magyarország nem szorul élelmiszerimportra, ráadásul az agrártermékek külkereskedelmi többletének makrogazdasági hatása is jelentős.
 
Az agrárexport 2022-ben 13,2 milliárd euró volt, miközben az import ettől elmaradva 9,7 milliárd eurót tett ki, ami igen magas 3,5 milliárd eurós pozitív egyenleget eredményezett.
 
forrás: agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

A gazdák felé fordul az Európai Néppárt

2023. szeptember 28. 16:37
Az EP legnagyobb képviselőcsoportja, a jobbközép pártokat tömörítő Néppárt több mint 800 mezőgazdasági termelőt és szakértőt hívott meg az Európai Parlamentbe a gazdálkodás jövőjének megvitatására.

OMÉK: Ahol életre kel a vidék!

2023. október 17. 17:09
Változatos programokkal érkezik a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás.
 
A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, 2023. október 20-22. között kézműves kirakodóvásárral, gyermekkoncertekkel, állatsimogatóval, gasztroudvarral és még számtalan interaktív programmal várják a látogatókat a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK). Az agráresemény igazi családi programot, tartalmas kikapcsolódást kínál, miközben az agrárszakma képviselőinek is fontos találkozóhelye.