Nagyot drágulhat a fagyi és a lángos, zsebbe kell nyúlni

2024. június 10. 14:46
Tíz-tizenöt százalékos áremelkedésre 600 forint/gombóc átlagárra lehet számítani a fagyi piacán, a lángos ára pedig ezer forint fölé is nőhet.
Nagyot drágulhat a fagyi és a lángos, zsebbe kell nyúlni
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzői által végzett kutatásból kiderül: miközben tavaly egy gombóc fagyi ára 440-520 forint körül alakult, idén 10-15 százalékkal többet, 500-600 forintot kérnek el egy adagért, sőt, a turisztikai szempontból frekventáltabb helyeken 600-650 forintba is kerülhet egy gombóc jeges finomság – erre Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke világított rá korábban.
 
A másik kedvelt strandétek, a sima lángos ára tavaly az alapanyagok drágulása miatt 20-40 százalék körüli mértékben, 900-1300 forint körüli szintre emelkedett. Idén további 8-10 százalék körüli áremelkedés várható, így már a sima lángos is ezer forintnál többe kerülhet. Azonban az országrészek között lehetnek jelentősebb eltérések Kovács László, Magyar Vendéglátók Ipartestület elnökének korábbi nyilatkozata szerint.
 
Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója szerint a legtöbb árusítóhely azon van, hogy árszintjükkel ne lépjék át a vendégek ingerküszöbét. Ezt meghatározni azonban nem könnyű, hiszen a vásárlók nem egyforma jövedelemből költenek. Nyugat-Magyarországon jobb a helyzet, mint keleten.
fagyi
Ugyan drágul(t) a fagyi, még mindig az olcsók közé tartozik a hazai édesség – forrás: Pixabay
 
Erdélyi Dóra, az Oeconomus szenior elemzője szerint bár a fagylalt ára idén 10-15 százalékkal tovább is emelkedhet hazánkban, az európai strandokat vizsgálva azt lehet mondani, hogy még így sem drága a hazai fagyi, a tavalyi gombócárak a legolcsóbb fagyikat árusító európai helyek szintjét érték el.
Ennyibe kerül egy gombóc fagyi a nyáron | Mindmegette.hu
Az Omio utazásfoglaló oldal 75 európai strand árait hasonlítja össze minden évben. A török partok 2023-ban is a legolcsóbbnak számítottak, az első tízből három strand is itt található. Ezzel szemben a francia strandok a legdrágábbak között szerepelnek, volt ahol egy gombóc fagyi 4,11 fontba – 1800 forintba – került, mutatott rá a szakértő. Magyarországon 2023-ban egy gombóc fagyi 440-520 forintot taksált, mely tavalyi átlagárfolyamon 1,0-1,2 fontnak felelt meg, ezzel a legolcsóbb strandok között szerepelnénk. Frekventáltabb helyeken, például a Balatonnál, akár 600 forint is lehetett egyetlen gombóc fagyi, de ezzel is csak 1,4 fontot tett volna ki 2023-ban, mellyel továbbra is a legolcsóbb európai strandok között szerepeltünk volna.
 
Jóna Bence, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője jelezte, hogy globális szinten átlagosan csökkennek az élelmiszerárak 2022 második felétől kezdődően – kivéve a cukrot, ahol csak az utóbbi hónapokban látható mérséklődés az árakban. A globális folyamatok idővel a hazai árakban is megjelennek: a liszt és a tejtermékek ára már csökkent idehaza is. A szakértő szerint azonban a világpiaci csökkenő trend hatása még nem érvényesül hazánkban. Ez és a kakaó árának drasztikus emelkedése nehéz helyzetet teremt a hazai fagylaltozók számára.
Lángosok a nagyvilágban
Ugyan a lángos készítéséhez használt alapanyagok fogyasztói átlagára idén áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest csökkent, ezzel együtt is magas szinteken stabilizálódtak az árak.
 
Forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Drága lesz a húsvét legfontosabb fogása

2024. február 20. 16:02
Növekedtek a feldolgozók költségei.
 
Nem csak a csokoládé, de a húsvét másik fontos főszereplője, a sonka is drágulhat még a következő hetekben – derül ki a penzcentrum.hu cikkéből, amelyben szakértőket kérdeztek meg a közeledő ünneppel kapcsolatban.
 

Váratlan fordulat jöhet a magyar boltokban: kár volt temetni az inflációt, újabb áremelés készül

2024. január 25. 09:11
Senki sem mondta, hogy az árak csökkenni fognak, csupán arról volt szó, hogy az aktuális árszint nem emelkedik tovább – ez lehetne a tételmondata az elmúlt hónapok inflációval kapcsolatos történéseinek. Azaz annak, hogy az infláció bár tavaly 1 számjegyűvé karcsúsodott, a boltokban továbbra is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni bevásárláskor.