Nyári táborok: Érdemes sietni a helyek lefoglalásával

2023. június 06. 17:47
Újabb rekordot hozhat az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják.
 
Nyári táborok: Érdemes sietni a helyek lefoglalásával
A gyerekek több mint fele napközis táborban vakációzik. A táborok költségét egyre többen fizetik SZÉP-kártyával – tudatta sajtóközleményében a Taborfigyelo.hu. A 15 százalékos áremelés ellenére nem lankad a táborozási kedv – tették hozzá.
 
Az áremelkedés oka a táboroztatók költségeinek növekedése, illetve a bérleti díjak és a különböző belépők drágulása, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása. Ennek hatására egy napközis tábor átlagára idén 45 ezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan 70 ezer forintot kell fizetniük a családoknak.
 
A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van – figyelmeztetett Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.
 
A legtöbb gyerek sport- és angoltáborban vesz részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják.
 
A közlemény szerint a koronavírus által érintett két évet leszámítva folyamatosan növekszik a legalább egy hetet táborozó gyerekek száma. A 2022-es nyári rekord már meg is dőlt, idén ugyanis 230 ezren vesznek részt gyermektáborokban. Megyei eloszlás alapján a legtöbb gyermek Pest, Veszprém és Somogy vármegyében táborozik.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Kellemetlen hír a Balatonhoz készülőknek

2023. augusztus 07. 11:39
Habár a viharok lassan elvonulnak és a hét második felére 26-28 fokra melegszik a levegő, a tó vize egyelőre elég hűvös - és még sok idő kell a melegedéshez.

Mesebeli helyszínként ismét filmvásznon a turai kastély

2022. december 01. 10:34
Nemzetközi filmes produkciót forgattak a BOTANIQ Turai Kastélyban: a 2022-ben mozikba kerülő, John Travolta lánya, Ella Bleu Travolta főszereplésével készülő Get Lost című film több jelenetének is a teljeskörűen rekonstruált kastély adott otthont.
A Get Lost egy valóságos mesevilágba kalauzolja majd el a nézőket, ahol a film főhőse találja magát, miközben elhunyt édesanyja hamvait igyekszik visszaszerezni. A mesébe illő kastélyszállóban vették fel a film több jelenetét is, így a Dior nagykövetként is ismert Sasha Luss által megformált egyik főszereplő otthonaként többek között a különleges formájú Pálmaházat, és a kerti tóval és rózsákkal díszített kastélyparkot is láthatják majd a nézők visszaköszönni a filmes alkotásban.