Osztrák kiállítás kistermelőknek
2023. április 11. 15:13
Minden évben megrendezik az AB HOF kistermelői expót az ausztriai Wienesburgban. Hatvan hazai érdeklődő látogatta meg a kiállítást, kistermelők, rövid élelmiszerellátásilánc-szervezők, szakértők és kutatók vettek részt a tanulmányúton.
![Osztrák kiállítás kistermelőknek Osztrák kiállítás kistermelőknek](static/content/articles/8000/8073.jpg?5288121861873803)
Szabadkai Andrea, a Kislépték Egyesület szakmai munkatársának beszámolója szerint
„a kiállításon az ízek és illatok kavalkádját élhettünk meg az igényes szakmai tartalom mellett”.
Az AB HOF kiállítás látogatása kiváló lehetőség arra, hogy a hazai termelők megismerhessék az osztrák kistermelők és gazdák által használt gépi feldolgozási technológiákat, termékfejlesztéseket, valamint hogy ezeket a gyakorlatokat hazahozva népszerűsítsék. Idén, a hazai érdeklődők a WWF Magyarország támogatásával, a Kislépték Egyesület, a Nyíregyházi Kosárközösség, és az Emisszió Egyesület közreműködésével utazhattak a rendezvényre. A korábbi évektől eltérően, idén valamivel kevesebb kiállító vett részt az eseményen, de így is sok újdonságot ismerhettek meg a látogatók.
A kiállításon számos kistermelő mutatkozott be, szembetűnő volt a tevékenységük és termékeik sokszínűsége. Többen a tökmag és a som sokoldalú felhasználását, mások az ecet különböző formáit mutatták be.
Mindegyikük a saját módszereivel és személyes tapasztalataival gazdagította az eseményt, ami inspiráló volt a hazai látogatók számára is. Érdekesség, hogy sikerrel tudnak egy-két alaptermékből, többféle feldolgozási móddal széles termékpalettát kialakítani, ami mellett a standok igényes kivitelezése, az újszerű marketinganyagok használata jó példaként szolgált a magyar kistermelőknek. A termelők mellett számos szolgáltató is bemutatkozott, köztük gépgyártók, akik asztali malmokat, fejőgépeket, aszalóberendezéseket, üvegtárolókat és papírzacskókat, valamint címkenyomtatókat vonultattak fel a látogatók előtt.
![Ecetek különböző ízekben és alapanyagokból – innovatív pipettás kóstoltatási megoldással](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep02.jpg?itok=BKyo_k3X)
Ecetek különböző ízekben és alapanyagokból – innovatív pipettás kóstoltatási megoldással
A tanulmányút résztvevőinek figyelmét (a teljesség igénye nélkül) az alábbi érdekességek keltették fel:
– Egy alaptermékből (nyersanyagból) megannyi feldolgozott terméket készítenek – a termékfejlesztés határtalan, például láthatók voltak töklekvárok gyümölcsízesítéssel, tökmagkrémlikőr, ízesített tökmagok, magolajok, tökmagos csokoládé.
![A tökmagból készült termékek egyik innovációja a tökmaglikőr volt](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep01.jpg?itok=Zex8WDLb)
A tökmagból készült termékek egyik innovációja a tökmaglikőr volt
– Több termékfejlesztés volt a környezettudatos címkézésért – nagy érdeklődés volt a lebomló anyagból (például a kukoricából) készült címkék iránt. Ezek környezetbarát jellegük mellett magas minőségben és esztétikusan készülnek el.
![Egy környezetileg fenntartható címkézést készítő cég bemutatkozó anyagai](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep03.jpg?itok=28NsG8ee)
Egy környezetileg fenntartható címkézést készítő cég bemutatkozó anyagai
– Ausztriában az iskolatej- és gyümölcsprogramban a csomagolás visszagyűjtésével is a fenntarthatóságot és újrahasznosítást tanítják az iskolákban.
– Helyitermék-értékesítő automaták – van, aki csak vásárlói átvevőszekrényeknek nevezte azokat az akár hűtött automatákat, melyek segítik a helyi termelők értékesítését. A hazai tanulmányút résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint ez a megoldás itthon is alkalmazható lenne. A vásárban és a kiállításnak helyszínt biztosító városban is több helyen találkoztak „mobil termelői üzletekkel”, ahol automatából lehet regionális kistermelői élelmiszereket (tojást, kolbászt, mézet, lekvárt) vásárolni.
![Kistermelői termékautomata](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep04.jpg?itok=Jo9EB5VR)
Kistermelői termékautomata
– A zöld átmenet részeként egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szabadon tartott tyúkok. Idén innovációként a Mitterbauer Hehnastoi mobil tojótyúkhoteljeit mutatták be a kiállítás szabadtéri részén. A gyártó 20-600 férőhelyes változatban kínálja a mobil baromfiólakat. Emellett a fokozódó igények láttán számos kisebb cég is elkezdte ezek fejlesztését.
![Mobil tojótyúkhotel](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep05.jpg?itok=1aFvCR6V)
Mobil tojótyúkhotel
– A termelői tejtermékekből, sajtokból is kiállítottak innovatív verziókat. Főleg tehéntejből készült termékeket vonultattak fel, de lehetőség volt juh- és kecskesajt kóstolására is. A rendezvényen nagyságrendileg ugyanannyiért kínálták a kézműves sajtremekeket (25-35 EUR), mint amennyiért a BILLA a kommersz sajtokat árusítja.
![Tökmagos és gyógynövényes ízesítésű kecskesajt](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep06.jpg?itok=dgCngmkt)
Tökmagos és gyógynövényes ízesítésű kecskesajt
– A méhészeti szakág számos méhész termékkínálatát bemutatta. A különféle fajtamézek mellett az ízesített mézek, mézes cukorkák és gumicukrok, méhészeti termékek, virágporok, viaszgyertyák, viaszkendők, mézes ajakbalzsamok, szappanok, mézes vodka, mézes tojáslikőr, különböző ízesítésű mézborok, propolisztermékek is várták az érdeklődőket.
![Mézsör](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep07.jpg?itok=BtaAGbVh)
Mézsör
– A gyümölcsös készítményekből a som és az arónia (feketeberkenye) volt a sláger. Igazán jól felépített termékpaletta, innovatív, igényes megjelenés és finom íz jellemezte ezeket.
– A tésztakészítés (színes, formás, friss és száraz), profi gépek segítségével, a kistermelők számára is nagyszerű megoldást jelent. A Kistermelők Lapjában korábban mi is beszámoltunk például a fürjtojásból készült tészták népszerűségéről. Tehát a kiállításon bemutatott számos tésztagép azon tojástermelők számára is hasznos eszköz lehet, akik a feldolgozás irányába szeretnék fejleszteni vállalkozásukat.
![Újszerű termékek előállítására alkalmas tésztakészítő gép](https://magyarmezogazdasag.hu/sites/default/files/styles/default_crop/public/uploads/2023-04//ab_hof_kep08-2.jpg?itok=W7OKCKBh)
Újszerű termékek előállítására alkalmas tésztakészítő gép
Szakmai előadások részeként mindenki megismerkedhetett a „FARMFLUENCER” kifejezéssel. Ez már tényleg a marketing-digitalizáció és a 21. század összeolvadása. Két fiatal lány saját vállalkozása a @farmfluencer_at közösségimédia-csatorna, ahol a kistermelői, gazdálkodói létet és termékeket népszerűsítik. A Farmfluencer hálózat jelenleg 15 fiatal gazdálkodót foglal magában Ausztria minden részéről, akik aktívan és innovatívan gondolkodnak. Együtt hívják fel a figyelmet a helyi mezőgazdaságra, a vidéki élet szépségére.
Az AB HOF kistermelői expón képviselte magát például egy olyan profitorientált szolgáltató is, amely arra specializálódott, hogy a legapróbb részletekig kidolgozott gazdálkodási és üzleti tervet készítsen a családi gazdaságot éppen átvevő fiatal gazdák, vagy éppen vidéken újrakezdők számára, megkönnyítve a hitelfelvételt, garantálva a hitel gyors visszafizetését.
Összességében elmondható, hogy Ausztriában gyakorlatilag egy teljes szektor épült a kistermelők „kiszolgálására”, segítésére. Szinte tálcán kínálják a személyre szabott eszközöket és megoldásokat, így segítve a termelőt abban, hogy azzal foglalkozhasson, amivel igazán szeret, és amihez igazán ért: a termeléssel.
Szabadkai Andrea szerint a kiállításon szerzett tapasztalatok mellett a legtöbb hazai kistermelőnek maga az utazás külön értékes és érdekes volt. A recept: zárj össze kétszer 5-6 órára egy busznyi lelkes termelőt, rövidellátásilánc-szervezőt, segítő szakembert, és várj. Bimbózó szakmai kapcsolatok alakulnak ki, aminek a tavasz kezdete után már biztos lesz gyümölcse is.
Forrás: Kislépték Egyesület/Kistermelők Lapja
Kapcsolódó cikkek
Spórolni kezdtünk az élelmiszeren
2023. január 09. 14:06
6,7 százalékkal csökkent a bolti fogyasztás volumene a KSH adatai szerint.
A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal haladta meg 2022 novemberében az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Magyarország élelmiszerellátása biztosított
2023. január 24. 14:08
Magyarország élelmiszerellátása biztosított - mondta az agrárminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Nagy István agrárminiszter elmondta: tavaly több mint kétmillió tonnányi búzát és kukoricát exportált az ország a háborús helyzet ellenére.
Emlékeztetett, hogy mivel Magyarország élelmiszerellátása biztosított, ezért a kormány kivezeti a gabonára és az olajosnövényekre bevezetett export bejelentési rendszert.
Hozzátette, ezt azért kellett bevezetni tavaly márciusban, mert tartani lehetett attól, hogy az orosz-ukrán háború kirobbanása miatt a magyar gabona gyorsan kiáramlik az országból.