Rókusfalvy Pál: nemzeti identitásunk része a bor

2023. szeptember 07. 16:08
Egyetlen alkoholos termék van, amelyik kultúrával és szakrális erővel bír, ez pedig a bor. Azt az előnyt kell kihasználnunk, hogy a nemzeti identitásunk része ez az ital – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, aki szerint Magyarországon is jól érezhető a kulturált borfogyasztás terjedése – írják az Infostart portálon.
 
Rókusfalvy Pál: nemzeti identitásunk része a bor
A Magyar Bormarketing Ügynökséget irányító szakember a lap csütörtöki számában elmondta: a hazai borpiacnak fontos, hogy folyamatosan fejlődjön, megújuljon a vevőköre, amiben nagy szerepe lehet a fiatalok felé való nyitásnak. Beszámolt arról, hogy az ügynökség kampányával – amelynek keretében a hamarosan kezdődő Budapesti borfesztiválon is jelen lesznek – a fiataloknak a borban rejlő innovációt, mint lehetőséget igyekeznek bemutatni.
 
Az elmúlt évben elkészítettük a borstratégiát, rengeteg kutatást vizsgáltunk meg, nemcsak a hazai, hanem a globális trendeket is megnéztük, ezekből pedig világosan kiderült: innovatív módon kell nyitni a fiatalok felé – mondta Rókusfalvy Pál, hangsúlyozva, hogy nemcsak fogyasztói, hanem termelői oldalon is fontos az új generáció bevonása, hiszen ők értik a legjobban a saját nemzedéküket.
Nemzeti identitásunk része a bor
Kitért arra, hogy a fiatalokhoz például a fröccs- és pezsgőkultúrát igyekeznek eljuttatni, és hangsúlyozta: amikor a borfogyasztás népszerűsítéséről beszélnek, akkor a nemzetközi trendeket követve a mértékletes, kulturált, tudatos borfogyasztásra gondolnak, a bort nem mennyiségi, hanem minőségi termékként kezelik.
 
Rókusfalvy Pál elmondta: elkészült egy akcióterv, amely a hazai, illetve a külföldi bormarketing-megjelenéseket foglalja össze, illetve digitális alapú szakmai ügyfélszolgálati rendszert is elindítanak a jövő hónapban. Itt a borászok látni fogják, hogy milyen országos, illetve külföldi marketingprogramokhoz tudnak csatlakozni, ami a tevékenységüket segíti, illetve a konkrét piacra jutásukat is támogatja.
 
A Magyar Bormarketing Ügynökség az elmúlt néhány hónapban aktívan elkezdett dolgozni, a nyári kampány eredményei alapján finomhangolják az őszi kampányt, amely természetesen a szüretről szól majd – tette hozzá, jelezve, hogy ez a szervezetrendszer mára egységesebb struktúrában, még hatékonyabban működik a bormarketingért felelős kormánybiztosi iroda irányítása alatt, a Magyar Bormarketing Ügynökségen belül koncentrálva, stratégiai együttműködésben a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, az Agrárminisztériummal, különböző diplomáciai testületekkel és a külképviseletekkel is.
 
forrás: agrotrend.hu / Infostart

Kapcsolódó cikkek

Agromix projekt szakmai tájékoztató nap és szakpolitikai műhelymunka rendezvény

2023. április 27. 11:35
Ismertetik a vegyes gazdálkodás és az agrár-erdészeti rendszerek előnyeit.
 
A CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület meghívja az érdeklődőket az Agromix projekt keretén belül szakmai tájékoztató nap és szakpolitikai műhelymunka rendezvényére.
 

A víz kincs a lábunk alatt. De mindig elég jut majd belőle?

2023. március 22. 12:02
A víz fontosságára nem csak a világnapján kellene odafigyelni.
 
A víz világnapja minden évben március 22-ére esik. A világnap célja, hogy tisztában legyünk a víz fontosságával és hogy milyen nagy veszélyben vannak a vízkészleteink. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és egy év múlva nyilvánították hivatalos világnappá.