Szomorú tények: nem mindenki alkalmas mezőgazdasági munkára

2020. április 22. 07:57
Ahogy elkezdődnek a tavaszi munkák a mezőgazdaságban, úgy kerül elő évről évre, hogy kevés a munkáskéz. Országosan nyolcvanezer idénymunkás hiányzik - írja a teol.hu.

portálnak nyilatkozó Kenesei Dezső bonyhádi gazdálkodó elmondta, nem nagyon találnak hozzáértő, jó traktorost, pedig szinte folyamatosan hirdetik az állást. Ráadásul, aki jelentkezik, annak olyan igényei vannak, ami nem megfizethető.

Nem csak sokat kér, elvárja azt is, hogy hozzuk-vigyük, reggel–este. Ráadásul előre jelzi, hogy nem vállal plusz munkát, pedig ha itt a permetezés ideje, akkor azt csinálni kell. Akkor is, ha az szombatra, vasárnapra vagy ünnepnapra esik

– tette hozzá a gazda.

Héder Ferenc bátaszéki gazdálkodó elmondása szerint, nemhogy traktorost, de egyszerű munkást sem találni. A gyümölcsösben, majd a szőlőben lenne gyalogmunka. Nem kell hozzá különösebb szakértelem.

A koronavírus-járvány miatt, az elmúlt hetekben sokan elveszítették az állásukat, így várható az is, hogy közülük néhányan alkalmi munkát vállalnak. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, a legtöbb elbocsátott munkás városban él, és a környezetében nem foglalkozik senki mezőgazdasággal, ha pedig utazni kell a munkáért már nem biztos, hogy megérné.

Egy friss felmérés szerint a mezőgazdaságban történő elhelyezkedés lehetőségeit az is korlátozza, hogy a szektorban rendkívül magas az őstermelők és kisvállalkozások száma. Így kevés az idénymunkásokat nagyobb számban felszívni képes nagyobb vállalkozás

- számolt be róla a lap.

Az eddigi adatok szerint, főként a növénytermesztési ágazatokban, a szabadföldi zöldségtermesztés és a gabonatermesztés területén lehet szükség pótlólagos munkaerőre. Számos gyümölcsösben a szokásosnál kevesebb munkaerőre lesz szükség a kései fagyok miatt.

Nagy vesztesnek számítanak az olyan speciális területek is, mint a gombatermesztők. A gombakereslet többségét ugyanis az éttermek és hotelek biztosítják, kiesésükkel a szektor hatvanszázalékos piacot vesztett, ezért a munkaerőre itt sincs igény

Visszatartó erőként jelenik meg az is, hogy ezek a munkák sok esetben nehéz fizikai terheléssel és az időjárásnak való fokozott kitettséggel járnak. Ezért áramlik kevesebb munkaerő a mezőgazdaságba. Ráadásul erre a típusú munkára pedig nem is mindenki alkalmas, irodában vagy vendéglátóhelyen foglalkoztatott munkavállalók számára nem jelentenek valós alternatívát

- áll a Trenkwalder által készített friss felmérésben.

hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Megjelentek a falusi csok részletei

2019. május 15. 07:52
Megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A most megjelent részletszabályozás az általános csok-rendeletet egészíti ki, július 1-jétől hatályos, egyelőre három évre szól.

Több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkárméséklő-rendszer

2019. november 06. 14:10
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai, és több tízmilliárd forintos kártól védte meg a mezőgazdasági termelők mellett a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat, eszközöket, ipari létesítményeket is - közölte Feldman Zsolt szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.