Sztrájk ma a kecskeméti Mercedes-gyárban
2024. március 13. 17:46
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak délután a Vasas Szakszervezeti Szövetség tagjai. A Mercedesnél működő szakszervezet október óta nem tudott megállapodni a munkáltatóval a 2024-es bérről.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél működő MBMH Vasas Alapszervezetének tagjai és a munkavállalók figyelmeztető sztrájkot tartanak a német autógyár kecskeméti telephelyének 3 szervezeti egységénél, így március 13-án 15 óra és 17 óra között a présüzem, a fényezőüzem és az összeszerelőüzem sem fog dolgozni – közölte szerda reggel a szakszervezet.
A munkabeszüntetésre amiatt kerül sor, mert a Mercedesnél 2023 októbere óta már tizennégy bértárgyalási fordulóra került sor, azonban továbbra sem sikerült megállapodni a 2024-es bérről. A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkáltató ahhoz sem járult hozzá, hogy a dolgozók megismerjék a bérajánlatát.
A február 26-án megalakult sztrájkbizottság 2024-re 14 százalékos, 2025-re pedig 12 százalékos alapbéremelést akar elérni.
Ezen kívül a szakszervezet követelése között szerepel mindkét évben 600 000 forint cafeteria, a vakációjuttatás 600 000 forintra emelése, kilométerenkénti 40 forintos bejárási támogatás, 8 nap olyan szabadság, amivel a munkavállaló szabadon rendelkezhet, 2025-ben egyszeri 250 000 forintos, 2026-ban pedig egyszeri 500 000 forintos kifizetés. Emellett szerepel a követelések között A munka törvénykönyve által a szakszervezet részére biztosított munkaidő-kedvezmény mértékén felül 20 százalékos munkaidő-kedvezmény biztosítása is.
Bejelentést tett a kecskeméti Mercedes: a gyár dolgozói között óriási pénzt oszt szét a vállalat
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a lezárt 2023-as év eredményei alapján úgy döntött, hogy bruttó 1,090 millió forintos eredményrészesedési kifizetést biztosít a kecskeméti Mercedes-Benz gyár aktív dolgozói számára. Ezt az egyszeri összeget a márciusi bérrel együtt, április elején fizetik ki – olvasható a cég a közleményében.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Módosul a Munka Törvénykönyve: már nem lehet csak úgy elküldeni a dolgozókat próbaidő alatt!
2023. január 05. 14:17
A 2022. december 7-én az Országgyűlés által megszavazott az “Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról” című törvényjavaslat alapján 2023. január 1. napjával módosul a Munka Törvénykönyve. A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást is meg kell indokolnia a cégvezetésnek - figyelmeztet Dr. Zsidi Roland, az ICT LEGAL, Termel & Zsidi Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.
Házakat tett lakhatatlanná a vasárnap éjszakai vihar
2024. június 25. 16:38
Országszerte 240 tűzoltói beavatkozásra volt szükség.
Több ház is lakhatatlanná vált a vasárnap éjszaka folyamán a Dunától keletre átvonult viharzóna okozta károk miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel.