Több idő jut felkészülni a pályázatokra

2016. március 30. 11:13
Két pályázati felhívás beadási határidejének módosításáról döntött a Miniszterelnökség, melynek köszönhetően több idő lesz a szükséges dokumentumok előkészítésére. 2016. április 11-től a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak korszerűsítését támogató pályázatra, míg 2016. március 31-től a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére lehet pályázni. Lázárék a most induló két pályázatra, mintegy 40,9 milliárd forintot különítettek el.

A kormány kiemelt feladatának tekinti a 2014-2020 közötti uniós ciklusban a vidéki térség felzárkóztatását és a vidéki emberek életszínvonalának javítását. A célok elérését szolgálja a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, a „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése” és a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című pályázatok.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek számára elegendő idő jusson a pályázati feltételek megismerésére és a szükséges dokumentumok előkészítésére a Miniszterelnökség a tervezettnél később nyitja meg a két pályázatot. A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak korszerűsítését támogató pályázatra 2016. április 11-től, a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére pedig 2016. március 31-től kizárólag elektronikus úton nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.gov.hu weboldalon.

A Miniszterelnökség felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy korábban több elektronikus portálon is tévesen jelent meg az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek támogatására kiírt pályázat támogatási kérelmének benyújtási határideje. Az idei évben – első körben – 2016. április 15. és 2016. május 16. között érkezhetnek be a kérelmek.

A pályázati felhívásokról a www.szechenyi2020.hu oldalon olvasható részletes tájékoztatás.

forrás: promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

A minőség a mérvadó

2016. május 05. 07:51
A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy az előző időszakkal ellentétben a 2014-2020 közötti uniós programozási ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott pályázatok bírálata minden esetben a pályázat tartalma alapján történik, a benyújtás dátuma nem befolyásolja a döntés kimenetelét.

Fontos segítség a LEADER program

2018. október 15. 09:33
Az Agrárminisztérium számára kiemelt jelentőségű a vidéki térségben található munkahelyek megőrzése, amelyek biztos megélhetést jelentenek, valamint helyben maradásra ösztönzik a mezőgazdaságból élő lakosságot. A LEADER program keretében hozzáférhető támogatások is ezt a célt szolgálják – jelentette ki Farkas Sándor parlamenti államtitkár az erdélyi Mezőpetriben tartott Leader Napok rendezvényen.