Több, mint 200-fajta csemegeszőlőt mutattak be Pécsen

2023. augusztus 28. 13:05
Az országos rendezvényen az idén csaknem húsz kiállító jelent meg a portékáival.
 
Több mint 200 különböző fajtát ismerhettek és kóstolhattak meg az érdeklődők a II. Országos Csemegeszőlő Kiállításon és Versenyen szombaton Pécsen – közölte a szervező, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete az MTI-vel.
 
Több, mint 200-fajta csemegeszőlőt mutattak be Pécsen
Azt írták, hogy a csemegeszőlő-fajták népszerűsítése, a termesztés szakmai támogatása érdekében tavaly indított országos rendezvényen az idén csaknem húsz kiállító jelent meg portékáival.
5 új csemegeszőlő-fajta kerül a magyar üzletekbe | Sokszínű vidék
Délelőtt a szakemberek előadásokon vehettek részt, amelyeken egyebek mellett a csemegeszőlő-termesztés hazai jelenéről és jövőjéről, az ökológiai gazdálkodásról, az ültetvényeket érintő kórokozókról, a szaporítási módszerekről és a mezőgazdasági drónokról szerezhettek hasznos információkat.
 
A látogatók több mint 200 különböző szőlőt kóstolhattak meg, a szakmai zsűri pedig megválasztotta a legszebb és a legnagyobb fürtöt, a legfinomabb, valamint a legnagyobb bogyóméretű szőlőfajtát is.
A közleményben kitértek arra: a csemegeszőlő-termesztés szakmai támogatására az utóbbi években egyre nagyobb az igény, a csemegeszőlő iránti érdeklődés országos szinten is fokozódik.
 
A rendezvényen aláírták a PTE és az Eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Agrobiotechnikai Kara közötti együttműködési megállapodást, amely révén szorosabbá válik a két intézmény szőlőtermesztéssel és -nemesítéssel összefüggő tudományos és szakmai kapcsolata – áll a közleményben.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Jól indult az év a gabonatermesztőknek

2023. május 04. 12:50
Bíznak a jó termésben a magyar gabonatermesztők.
 
A magyarországi gabonatermesztők bíznak a jó termésben, állományaik szépen fejlődnek – mondta az MTI kérdésére a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
 
Petőházi Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák mindent megtesznek a kiváló minőségért, és remélik, hogy idén nem kell jelentős csapadékhiánnyal szembesülniük. A termésmennyiséget ugyanakkor még nem lehet megbecsülni, hiszen a történelmi léptékű aszály tavaly sem ebben az időszakban, hanem a nyári hónapokban sújtotta az országot. A gabona világpiaci árát hónapok óta emeli az erős kínai kereslet, bár az európai árszint elmarad ettől – tette hozzá.

Óriási siker: először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat

2023. október 25. 17:42
Az ENSZ fenntarthatósági céljait legjobban támogató edukációs programnak választották a Tehetsz méh többet! kezdeményezést.
 
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon.