Újra bíznak a kukoricában a termelők

2023. május 23. 16:43
Mégsem lesz olyan drasztikus a kukorica visszaesése, mint azt előzetesen hitték.
 
Idén a tavalyinál kisebb területen vetnek kukoricát a gazdálkodók, de továbbra is meghatározó növényünk marad. Ezt erősítette meg Daoda Zoltán, a Kukorica Kör Egyesület vezetője.
 
Újra bíznak a kukoricában a termelők
Mondok József, a Karádi Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetője a tavaszi munkák állását összegezve számolt be arról, hogy a Somogy vármegyei Karád határában április végéig kétszáz hektáron sikerült elvégezniük a kukorica vetését, ahol a terveknek megfelelően négyszáz hektárnyi napraforgó vetése is megtörtént. Hozzátette: szintén a terveknek megfelelően halad továbbra is mindkét növény vetése.
 
Karád határában az országos, csökkenő tendencia ellenére inkább növelték a kukorica vetésterületet, sőt a felkapott cirok vetését is elhalasztották a kukorica javára.
 
A Dunántúlon több mint 200 milliméternyi csapadék hullott az év eleje óta, ami sokat segített a talaj előkészítés során a térségben.
 
Az idei év közismerten nagyon szárazon indult, de áprilisban az időjárás behozta a lemaradást. Lényeges, hogy bár a májusi eső aranyat ér, de csak akkor, ha a megelőző hónapban is kap csapadékot a talaj, ellenkező esetben nem lesz feltöltve a talaj nedvességgel. Mondok József szerint a növények kelése és fejlődése biztosított.
 
Daoda Zoltán, a Magyar Kukorica Kör Egyesület elnöke szerint már tavaly nyáron felértékelődött azoknak a növényeknek a szerepe, amelyek jobban viselik az aszályt.  A termelők és a vetőmag forgalmazók is elkezdtek más alternatíva után nézni: vannak olyanok, akik az őszi vetéskultúrákat erősítve nagyobb vetésterületre váltottak, idén pedig két, kukoricát elkerülő lehetőség a napraforgó, és a szója lett.
 
A cirok sem hagyható ki a sorból, ennek a növénynek a megjelenése is csökkentette a kukorica vetésterületét.
 
Az előzetes hírekkel és várakozásokkal ellentétben az a jó hírem van, hogy mégsem lesz olyan drasztikus a kukorica visszaesése, mint gondoltuk és már kezd is visszaállni a bizalom a kukorica iránt. A termelők bíznak abban, hogy megfelelő talaj előkészítéssel és hibridválasztással, valamint tápanyag utánpótlással – még a szélsőséges időjárás ellenére is – képesek megtermelni az idei kukorica mennyiséget – összegezte Daoda Zoltán, aki szerint most nem a vetés körüli teendők okozzák a legnagyobb gondot, hanem az, hogy a termelők hogyan tudják kivezetni a tárolókból a készletüket.
 
Szakértők abban bíznak, hogy az aratás rendezni fogja majd a piaci problémákat, s lesz helye a tárolókban a hazai gabonának.
 
forrás:novenyvedoszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Présbe kerültek a borászatok – árcsökkentésre próbálják rávenni őket a kiskereskedelmi láncok

2023. június 05. 13:02
Pedig az áremelésnek lenne itt az ideje.
 
Nagy a nyomás a kiskereskedelmi láncok részéről a borpiacon. A bor- és szőlőtermelők számára most nemhogy az ármérséklés, de az áremelés elmaradása is végzetes lehet. 
 
A borászok eleve nem emeltek olyan mértékben átadási árat, mint a tejfeldolgozók

A tiéd is benne van: mi lesz a sorsa hárommillió hektár szántóföldnek?

2023. március 24. 12:20
A tragikus események láncolata elérte a hazai gabonatermelő gazdákat is.
 
Olcsó ukrán gabona öntötte el a hazai piacot
 
A tavaszi vetési szezon hamarosan kezdődik, és miközben a gazdák a számukra igen fontos szabályozásokra várnak, sajnos egyben egyre szűkebb pénzügyi keretekkel is szembesülnek - számolt be róla az index.hu. Az ukrán búza alacsony ára miatt a legnagyobb probléma az, hogy nem tudják eladni a saját meglévő készleteiket.