Végéhez közeledik a szüret

2023. október 10. 15:39
Koltai Tamás a merlot fajtát szüretelte Szőlősgyörök határában a napokban. Az ültetvény domboldalon helyezkedik el, ezért kézzel kell szedni a termést. 
Végéhez közeledik a szüret
– Nagyítóval kell keresni a kézi munkaerőt a borvidéken, évről évre nehezebb szezonális munkást találni – mondta el a szőlősgyöröki borász. Kiemelte, kiváló az idei minőség, chardonnay fajta esetében 24-es mustfokot is mért. – De a mennyiségre sem panaszkodom, tavalyhoz képest húsz százalékkal több a szőlőm. Igaz, rengeteget kellett védekezni a lisztharmat és a peronoszpóra ellen a sok tavaszi eső miatt, ami komoly költséget jelentett.
 
Koltai Tamás szerint elkeserítő, hogy mennyire alacsony a szőlő felvásárlási ára. – A tavalyi árakon veszik most is. Valójában 200 forint alatt nem szabadna eladni, de 100-130 forintnál többet nem kínáltak egy kiló szőlőért az idén sem – panaszkodott a borász.
Kolorline - Életmód - A szüreti időszak veszélyei
– A napokban végeztünk a szürettel, nincs panasz a minőségre, a mennyiség a tavalyihoz hasonló – mondta el Hujber Attila borász. – Merlot-ból volt kicsit kevesebb, mert ez a fajta érzékeny a betegségekre, és nehezebb volt megvédeni a lisztharmattól, peronoszpórától. Hujberéknél a jövő héten már palackozzák az irsai és rozé borukat. Bízik benne, hogy a hónap végére új boraik is megkapják a forgalombahozatali engedélyt, így a pincészetüknél, a webshopon keresztül nagykereskedőknek és vendéglátóhelyeknek is tudják majd értékesíteni.
Kevesebb bor lesz idén, de kiváló lehet az évjárat - Bor és Piac
Kedden befejezték a szüretet a Viticoop Kft. területein. Tóth Dániel ügyvezető igazgató elmondta, a vörös szőlők megszenvedték a párás időjárást, a fehérek esetében erős közepes volt a termés. Megjegyezte, mindenkinek nőttek az inputköltségei az idén a növényvédő szerektől kezdve a csomagolás áráig, de sajnos a felvásárlási árak aligha kompenzálják a kiadásaikat.
Az elmúlt harminc évben a szőlő termőterülete megközelítőleg a felére csökkent, jelenleg 56 ezer hektárra tehető. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi igazgatóságának adatai szerint Somogyban 3263 hektárnyi területen foglalkoznak szőlővel.
Itt a nagy szüreti körkép: ilyen évjárat lehet idén a magyar borvidékeken
A legnagyobb termőterületek Balatonbogláron, Balatonlellén, Balatonvilágoson, Látrányban, Szóládon, Szőlősgyörökön vannak. De nemcsak a termőterület, hanem a fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat. Az európai borászatra jellemző fogyasztáscsökkenés itthon is érezteti hatását. Míg Magyarországon húsz éve még 30 liter volt az egy főre eső borfogyasztás, addig idén ez a mennyiség már 17 és fél literre esett vissza.
 
forrás: agrotrend.hu / sonline.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyar műhold segíti az aszály nyomonkövetését

2024. szeptember 02. 14:17
2024. augusztus 16-án indult útnak Magyarország kisműhold rendszerei közül a WREN-1 (Water Resources in Efficient Networks) CubeSat.
 
A  műhold felbocsátása 3 éves élettartamra a kaliforniai Vandenberg Űrbázisról valósult meg 2024. augusztus 16-án 20:56 perckor.

Településfásítási Program - Újabb 543 település lesz zöldebb

2024. február 02. 14:44
Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés. Az elmúlt három évben már 46 ezer sorfát ültettek el 1500 településen, ennek ellenére háromszoros volt a túljelentkezés a most elérhető újabb mennyiségre.