Végre kiderült: ennyibe kerülhet jövőre egy liter benzin

2023. november 07. 17:28
Januártól minden megváltozik.
 
2024. január 1-től 41 forinttal drágulnak az üzemanyagok a korábban bejelentett jövedékiadó-emelés miatt. Ez azt jelenti, hogy januártól nagyjából 700 forint körüli árakkal kell számolni. Az érdekképviseleti szervezet azonban felháborítónak tartja ezt a döntést.
Végre kiderült: ennyibe kerülhet jövőre egy liter benzin
Már biztos az emelés
A MOL elnök-vezérigazgatója nemrég elmondta, hogy január 1-től már biztosan jelentős mértékben, összesen 41 forinttal drágul a benzin. Kijelentette, hogy ez egy uniós előírás, így számítani lehetett arra, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Szerinte ugyanis, ha ismét túlzottan kedvező áron lehetne benzint vásárolni, akkor megint gondot okozna az üzemanyag-turizmus.
 
A Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke egy nappal később "felháborítónak és abszurdnak" nevezte az extraprofitadó emelését. Gépész László úgy látja, hogy a döntés célja, hogy teljes mértékben tönkretegyék a kisebb kutakat. Szerinte éves szinten legalább egymillió liter üzemanyagot kell értékesíteniük a kisebb szolgáltatóknak ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni. Kiemelte, hogy egy MOL kút nagyjából 8-15 millió litert ad el egy év alatt.
 
"Az extraprofitadó emelése azért is felháborító, mivel ezt a tételt a teljes bevételre, vagyis a jövedéki adóval már terhelt összegre vetik ki. A kutak jövő évi pénzforgalmát pedig épp a jövedéki adó emelése fogja megdobni. Azaz a kormány a jövedéki adó emelése révén jelentős részben hozzájárul ahhoz, hogy a korábbi húszszorosára növő extraprofitadót is kivethesse, gyakorlatilag minden még életképes kisebb kútra. A jövedéki adó bruttó 41 forintos – nettó 33 forintos – emelése Brüsszelre hivatkozva mellébeszélés, hiszen az Európai Unió előírásai szerint elegendő lenne nettó 12 forinttal emelni a közterhet" – nyilatkozta Gépész László a Magyar Hangnak.
 
A Holtankoljak.hu ügyvezetője pedig úgy nyilatkozott, hogy az izraeli-palesztin háború egyelőre nincsen hatással az olajpiacra, legalábbis pánikot nem idézett még elő. Bujdos Eszter azt gondolja, hogy van rá esély, hogy a Brent ára a 80-100 dolláros szint alatt maradjon. Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy a forint árfolyama egy ideje már stabil, így jelentős kilengésre nem lát komolyabb okot. Az üzemanyagok kiskereskedelmi árát a mostani helyzetben semmi sem befolyásolja jelentősebb mértékben.
 
A drágulás elkerülhetetlen
A jogszabályi, valamint az adózási környezet változása nagy hatással lesz az árakra, illetve ezzel együtt a kiskereskedelemre is. Bujdos Eszter szerint a kormány célja, hogy jelentős pluszbevételre tegyen szert, emellett mindenképpen a multiknak akarnak kedvezni. A jövedéki adó emelését a kutak nem fogják benyelni, ez ugyanis jelentős pluszköltséget jelent, amit nem tudnak kigazdálkodni.
 
A kisebb kutak általában alacsonyabb költségeken működtek, kevesebb szolgáltatásuk volt, emiatt akár 10-20 forinttal is olcsóbban tudták adni az üzemanyagot. Az adóemelés miatt viszont ezt az előnyüket is el fogják veszíteni.
 
Rendelet még nincs
A Magyar Közlönyben csütörtökön (nov.2.) tették közzé az extraprofitadókról szóló kormányrendelet módosítását:
 
"a gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemből származó adóévi nettó árbevételből keletkezett adóalaprész 500 millió forintot meg nem haladó része után 0 százalék, a gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemből származó adóévi nettó árbevételből keletkezett adóalaprész 500 millió forintot meghaladó része után 3 százalék."
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

LSZKSZ: félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon

2023. október 30. 16:59
Félmillió négyzetméternyi vasúti átrakóterület épül Magyarországon az ipari üzemek és az áruszállítás kiszolgálása érdekében – ismerteti a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
 
A szövetség szakmai becslése szerint ez 80-100 milliárd forint beruházást igényel a fejlesztők részéről.

Tizennégy kategóriában díjazták Magyarország zöldinnovációit a MATE-n

2023. július 03. 13:31
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaság Elemző Központjának szervezésében idén került megrendezésre az első Zöldinnovációs és Energiahatékonysági E-Expó, amely a fenntarthatóság jegyében elektronikus standokon mutatta be a hazai zöldinnovációkat. A felhívásra beérkezett közel 60 pályázatot 14 kategóriában értékelték a szervezők és a rendezvényhez csatlakozott közreműködő szervezetek.
A magyar gazdaság számos olyan termékkel és szolgáltatással bővült az elmúlt időszakban, amelyek a környezeti lábnyom mérséklése révén szolgálják a klímacélok hosszú távú megvalósítását. Ezek a zöldinnovációs, energiahatékonysági újítások számos ágazat sajátjai, a klímacélokat azonban csak a különböző szegmensek együtt gondolkodása és együttes tevékenysége révén tudjuk elérni.