VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése

2016. május 12. 07:59
Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül. Az állattartás erőforrás-hatékonyságának javulása többek között a fajlagos energiafelhasználás csökkenését eredményezi, ezért jelen Felhívás különösen épít az állattartó létesítmények minden olyan irányú beruházására, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni. Ennek megfelelően az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.
A támogatási kérelem benyújtásának határideje:
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 3. naptól 2018. május 3. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2016. július 3.
- 2016. október 3.
- 2017. január 3.
- 2017. április 3.
- 2017. július 3.
- 2017. október 3.
- 2018. január 3.
- 2018. május 3. 


A támogatás mértéke, összege:
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.
b) A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
c) A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
d) A kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.


Előleg igénylése:
Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatási összeg 50 %-a.
 
Támogatást igénylők köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
1. Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy:
a. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek. (Az üzemméret megállapítása szempontjából a 12. számú szakmai mellékletben megadott, 275,25 forint/euró árfolyammal számolt 2010. évi STÉ adatok az irányadók);
• A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozóan rendelkezik a felhívás mellékletét képező „Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról” című formanyomtatványon szereplő mezőgazdasági tevékenységgel művelt területtel, vagy TERA kérelemben nem szereplő területtel, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, (a Felhívás 11. számú melléklete szerint) amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját.
• Állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által a támogatást igénylőhöz, mint tartóhoz nyilvántartásba vett tenyészetekben tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat szarvasmarha, anyajuh, vagy anyakecske akkor az érintett állatfaj tekintetében a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Egyéb, a 13. számú melléklet szerinti állatfajok esetében az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal illetékes járási hatósági állatorvos által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni. ENAR-ba és TIR-be a támogatási kérelem benyújtásának napjáig bejelentett módosítások kerülnek figyelembe vételre;
b. a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben –fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben - árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott;
c. a NÉBIH által nyilvántartásba vett - a támogatási kérelemmel érintett projekt megvalósítási helyeként szolgáló - állattartó telepet működtetnek.
2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.
Kollektív projektnek minősül a legalább öt – jogilag és gazdaságilag egymástól független - kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt.
 
A rendelkezésre álló forrás:
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a fenti fókuszterületi megosztás szerint 19,86 Mrd Ft. Az IH a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb 1 275 000 euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak minősülő vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni. A támogatott projektek várható száma: 400 db.
 
Önállóan támogatható tevékenységek:
A Felhívás keretében a következő tevékenységek támogathatóak önállóan az alábbi célterületi bontásban:
A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.
Támogatható tevékenységek:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés-, hűtés- és fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló- és szociális helyiség építése, férőhely kiépítése, állatválogató és kezelő kialakítása, termény-, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása)
2. Építéssel nem járó, a sertéstartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzése.
Támogatható tevékenységek:
Takarmány-előkészítés, kiosztás, tartósítás és kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei.
B) Az állattartó gazdaságokban az energiafelhasználás csökkentése, az erőforrás-hatékonyság javítása. Épületenergetikai, épületgépészeti és energiaellátást érintő korszerűsítések, felújítások, valamint a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.
1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.
A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az állattartó telepen belüli energiahatékonyság fokozása:
- Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése.
- Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése.
- Világítási rendszerek korszerűsítése.
- Beépített technológiai berendezések korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.
2. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
A célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az állattartó telepen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával:
- Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból.
(napkollektorok alkalmazása, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata, biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása, szélenergia felhasználása)
A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi az adott fogyasztási hely villamosenergia-, illetve amennyi az adott helyrajzi számon elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely éves energiafogyasztását.
A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.
 
Önállóan nem támogatható tevékenységek:
A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:
- Projekt előkészítés:
o szakmai előkészítés,
o közbeszerzés;
- Mérnöki feladatok;
- Projektmenedzsment;
- Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét;
- A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszközbeszerzés: üzemen belüli anyagmozgatás, illetve a vagyonvédelem gépei, eszközei, telepi közlekedő utak kialakítása, közművekhez és a munkakörülményekhez kapcsolódó beruházások (a Felhívás 5.7 pontjának figyelembevételével);
- Telepirányítási rendszer telepítése, egyedi termelés ellenőrzési és egyedi teljesítményvizsgálati rendszer telepítése, automatizált egyedi takarmányadagoló rendszer vezérlésének és periféria rendszerének telepítése, környezeti feltételek automatizált szabályozási rendszerének kialakítása;
- Istállón belüli trágyakezelés technológiájának korszerűsítése. (8. számú szakmai melléklet szerint);
- Ingatlan vásárlása.
 
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
 
Forrás: Széchenyi 2020
http://eupalyazatiportal.hu/vp2-4-1-1-5-16-sertestarto-telepek-korszerusitese/
 

Kapcsolódó cikkek

Felgyorsítják az agrártámogatási előlegfizetéseket

2017. október 05. 08:11
Felgyorsítják az agrár- és vidékfejlesztési uniós támogatások előlegeinek kifizetését az illetékes állami szervezetek. A közelmúltban munkacsoport is alakult a zökkenőmentesebb ügyintézés érdekében.

Változás a vízvédelmi célú pályázatban!

2017. december 04. 10:05
Több helyen módosult ,,A vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése” című pályázati felhívás.