Zebracsikó született a Budapesti Állatkertben

2023. május 12. 11:31
Zebracsikó született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az állatot délutánonként már a kifutóra is kiengedik, és olyankor a közönség is láthatja Romy, az anyaállat társaságában.
A zebra május 3-án jött a világra, de az első napokat a biztonság kedvéért az istálló nyugalmában töltötte 
Zebracsikó született a Budapesti Állatkertben
A 2008 augusztusában született Romy 2010 óta él a Budapesti Állatkertben, és az elmúlt tizenhárom évben már több csikót is sikeresen felnevelt, így tapasztalt anyának számít. Az előző, 2021-es ellésekor egy méncsikót, vagyis egy hím utódot hozott a világra, mostani kicsinye viszont kanca.
 
A jövevény egyelőre még nem kapott nevet, az Állatkert a tervek szerint a jövő héten hirdet majd szavazást a név kiválasztására.
Romy és csikója egyelőre a kora délutáni órákat tölti a kifutóban. A gondozók 13 óra körül szokták kiengedni őket. A csikó ilyenkor sokat szaladgál, de természetesen még nagyon igényli anyja biztonságot nyújtó közelségét. A tervek szerint, ahogy a kicsi egyre inkább megszokja a kifutót, és az időjárás is egyre kedvezőbb lesz, egyre több időt tölt majd a szabadtéri bemutatóhelyen.
 
A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1883 óta foglalkoznak zebrákkal, az első budapesti, és egyben az első magyarországi zebracsikó 1930-ban jött a világra.
Az idők során több különféle zebrafajt is láthatott az Állatkert közönsége, jelenleg a Kelet-Afrikában őshonos alföldi zebrát, annak is a Böhm- vagy Grant-zebra néven ismert alfaját (Equus burchelli boehmi) mutatják be. A budapesti zebracsapat jelenleg öt állatból áll: a most született kiscsikó, valamint a szülők, Romy és Zucchero mellett van egy másik, Tina nevű kanca is, továbbá egy Zaki nevű fiatal hím, Romy előző, most már másfél éves csikója.
 
Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egyre kevésbé ferde a pisai ferde torony

2023. január 16. 13:43
Miután mérnökök két évtizeddel ezelőtt sikeresen korrigálták a műemlék veszélyes dőlésszögét, a legújabb vizsgálatok szerint „önmagától” is egyenesedik a pisai harangtorony.
A legutóbbi vizsgálatok szerint jobb állapotban van a híres ferde torony, mint azt két évtizeddel ezelőtt a szakértők előre jelezték.
 
Egy 2001-ben befejezett, egy évtizeden át tartó stabilizációs projekt 40 centiméterrel korrigálta a torony veszélyes dőlését, a mostani vizsgálatok pedig azt az eredményt hozták, hogy az építmény újabb 4 centiméterrel közeledett a függőlegeshez. És bár átlagosan fél milliméternyit még kileng évente, a harangtorony stabilabb, mint várták.

A nyugalom szigete Zalában

2023. május 16. 18:51
Túl a hegyháton, völgyben elterülő erdők ölelésében fekszik a kicsiny zalai zsákfalu, Obornak. Kiesik a forgalomból, és így télen még visszafogottabb. A nyugalom szigete, ám az itteni csönd nem nyomasztó, inkább feloldódik benne az ember. A település egyetlen fő utcájának utolsó portája után vadászház bújik meg a fák között, árulkodóan felcsillanó ablakai szinte hívogatnak.
A környező fenyők tisztelegve, a házigazdák meleg szívvel fogadják a Zalaerdő Zrt. régi vágású, patinás vadászházába és turistaszállására érkezőket, és mivel előre bejelentkeztünk, a konyha finom fogásaiból is ízelítőt kaptunk.