Élelmiszeripar
Jelentősen visszaesett a burgonyatermesztés Hargita megyében
2023. június 28. 15:12
Egyre kevesebb kistermelő foglalkozik burgonyatermesztéssel Hargita megyében, így jelentősen visszaesett a burgonyaföldek területe - közölte Ronfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Az igazgató a burgonyatermesztéséről híres székelyföldi megye prefektúrájának testületi ülésén az Agerpres beszámolója szerint elmondta: idén mindössze 6500 hektár burgonyaföldet tartanak nyilván a megyében, míg tíz éve ennek több mint kétszerese, 14-15 ezer hektár volt.
Kapor, de nem csak tökfőzelékbe
2023. június 26. 13:43
Méltó helyre kellene tenni a kaprot a magyar gasztronómiában, mert elhanyagoljuk ezt a rendkívül értékes növényt, és ez volt az egyik célja a Vindornyafokon rendezett Kaporfesztiválnak, ahol nemcsak sütöttek-főztek, hanem szakmai előadásokat is tartottak.
Hág Attila, Vindornyafok polgármestere elmondta, hogy évek óta szerveznek fesztiválokat és más rendezvényeket, amikkel nemcsak szórakoztatni kívánnak, hanem jól hasznosítható ismereteket is megosztanak az érdeklődőkkel.
– Ezek egyike a Kaporfesztivál, amit a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében szerveztünk – tette hozzá. – Örülünk neki, hogy olyan sokan elfogadták a meghívásunkat, és vették a fáradságot, hogy recepteket gyűjtsenek és ételeket készítsenek, levestől a süteményig, mert sokat tettek vele a kapor eddiginél sokoldalúbb konyhai felhasználásáért.
Paprika: ez a bő termés titka
2023. június 26. 13:07
A magyar konyha fontos növénye a paprika. Amerikai kedvencünk a törődést és a kellő mennyiségű trágyázást bőséges terméssel hálálja meg.
Most már mindenhol kellően meggyökeresedtek a májusi fagyosszentek után kiültetett paprikatövek, elkezdhetjük növényeinket "hizlalni". Ahhoz, hogy erős gyökereket és a nagy számú terméshez szükséges jelentős lombozatot fejlesszenek, a szezonban folyamatos energiaellátásra van szükségük. Ezt már most elkezdhetjük, pontosabban el kellett volna kezdeni ősszel, a szervestrágya kijuttatásával, amit most csak folytatunk. A növények tápanyagéhsége csak fokozódik, amikor elkezdenek virágozni és termést növeszteni. Ezért bizony, oda kell figyelni rájuk.
A hibridburgonya forradalmi változásokat hozhat a növénytermesztésben
2023. június 26. 12:57
Nemcsak vetőgumókról, hanem magról is szaporítható.
A Wageningeni Egyetem (WUR) mini-szimpóziumán részt vevő nemzetközi elemzők szerint hamarosan köztermesztésbe kerülhet a hibridburgonya, amelynek széles körű elterjesztése forradalmi változásokat hozhat a növénytermesztésben és az élelmiszer ellátásban, különösen az alacsony jövedelmű és a mélyszegénységben élő lakosság számára – olvashatjuk a hortidaily.com hírportálon.
Megkezdődött az idei meggyszezon a korai fajták szedésével
2023. június 26. 12:03
Az idei évben is zamatos, kiváló minőségű gyümölcsök jellemzik a kínálatot – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Magyarország Európa harmadik legnagyobb meggytermelője. A magyar meggy iránt egyedülálló íze-zamata és kiváló beltartalmi értékei miatt külföldön is nagy a kereslet.
A fügének a levele is hasznos, és ráadásul finom!
2023. június 23. 13:58
A Dreher 7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását
2023. június 22. 18:04
A Mogyi Kft. (Baja) bejelentésére ízesített, pörkölt kukoricaszem-termékeket hívott vissza a NÉBIH
2023. június 22. 18:00
Nestlé Purina: új igazgató irányítja a büki állateledel-gyárat
2023. június 22. 17:34
Új igazgató irányítja a Nestlé büki Purina állateledel gyárát - közölte a cég az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint Arthur van Raalte távozását követően Tanja Zigic, a szerbiai surcini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót, aki elismerően szólt a büki gyár elmúlt 25 évéről, amely alatt a régió legnagyobb és legmodernebb üzemévé fejlődött.
Nehéz előre tervezni
2023. június 21. 18:46
A szántóföldi zöldségtermesztők az utóbbi időben több olyan körülménnyel találták szembe magukat, melyekre nehéz felkészülni. A tavalyi aszály után idén tavasszal sok csapadék esett, és bár ennek így kellene lennie, az előző években nem volt jellemző. A magas infláció és a szomszédban dúló háború pedig a piaci viszonyokat rajzolja át. Egy termesztési és egy feldolgozóipari szakembertől kértünk helyzetjelentést.
A szabadszállási Róna Mezőgazdasági Szövetkezetben az idei vetésszerkezetben nincsenek kiugrások, minden zöldségfajt a megszokott területre tervezték, hogy tartani tudják a vetésforgót.