Kapcsolódó tartalmak: adat

Hír: A Munka törvénykönyve módosítása is várható adatvédelmi okokból

2019. március 20. 08:19
 
A médiában már olvasni és hallani lehetett arról, hogy a jövőben a munkáltató által munkavégzés céljára biztosított számítástechnikai eszközök magáncélú használata a munkavállalók számára megtiltásra kerül a Munka törvénykönyve (Mt.) módosításával. Azonban a tervezett módosítás nem csak a számítástechnikai eszközök munkáltatói ellenőrzését érinti. Az Országgyűlés március közepén tárgyalja azt a törvényjavaslatot, mely többek között Mt. adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseit módosítja vagy egészíti ki. Dr. Kapetz Mónika, a Kapolyi Ügyvédi Iroda ügyvéde foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Hír: A faiskolai tevékenység volt a meghatározó a dísznövénytermesztésben

2019. július 11. 08:20
 
A NAIK AKI az adatszolgáltatók közlése alapján összegezte a 2018-as dísznövénytermesztési eredményeket. Ebből kiderül, hogy dísznövénytermesztésre használt összes terület 91,5 százalékán faiskolai tevékenységet folytattak.

Hír: Jogsértések a munkáltatók 60 százalékánál

2019. július 31. 09:30
 
2019 júliusában publikálta a munkaügyi hatóság első negyedévi jelentését, amely szerint az ellenőrzött 5887 munkáltató 60%-ánál (3507) tárt fel különböző szintű jogsértéseket, amelyek összesen 22 880 munkavállalót érintettek.

Hír: A munkáltatók gazdasági érdekei előrébb valók, mint a dolgozók egészsége - derül ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből

2019. november 06. 14:59
 
Tavaly közel 24 ezer munkahelyi baleset történt Magyarországon, ami négyezerrel több, mint 2014-ben. Megjelent a Varga Mihály pénzügyminiszter által jóváhagyott jelentés a nemzetgazdaság 2018. évi munkavédelmi helyzetéről, amelyből kiderül, hogy hiába hirdetett harcot a kormány a munkahelyi balesetek megelőzése érdekében, mindeddig sok eredménye nem látszik ennek.

Hír: Big Data a mezőgazdaságban - mire használható és milyen veszélyeket rejt

2020. január 10. 08:33
 
A big data kifejezést egyre többen használják, de talán kevesebben ismerik vagy értik igazán. Egy biztos: a vállalatok számára lassan kikerülhetetlen fogalommá válik, hiszen az adatok megfelelő elemzése igazi versenyelőnyhöz juttathatja őket.

Hír: Adatokat gyűjt a KSH a mezőgazdaság helyzetéről

2020. június 11. 14:01
 
Csak Bács-Kiskun megyében több tízezer gazdaságot vizsgál meg a Központi Statisztikai Hivatal a most kezdődő agrárcenzus során. Első­sorban online várják a gazdák válaszait.

Hír: Elszomorító adat érkezett: az álláskeresők fele a semmiből él

2020. augusztus 25. 09:39
 
Kijöttek a friss adatok, amelyek felemás képet mutatnak a regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatban.

Hír: Átlagon felül drágult februárban az élelmiszer

2021. március 09. 09:24
 
Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett - közölte a Központi Statisztika Hivatal (KSH).

Hír: KSH: 8,6 % otthon dolgozik

2021. április 13. 08:02
 
Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hír: Most akkor 4% vagy 10% a magyar munkanélküliség?

2021. április 23. 08:09
 
A hivatalos adatok mögött
«123»